2016. október 13., csütörtök

1.Fejezet

Hellóbelló, blogmanók. Na, hát meg is hoztam a következő átírt részt, szólok, hogy egy-egy szereplő személyisége változni fog. Azért remélem, tetszik. Gondolom látszik, hogy designt cseréltem, ezért köszönet Perrinek. 
xoxo Writer Girl

*Mackenzie*

    Csattanás. Anya elfojtott zokogása. Újabb csattanás. 
Reszketek. Nem merek megmozdulni a sarokból. Fejem a térdemre hajtom és úgy ringatózom, mintha így elmúlna minden, ami rossz. 

    Egy újabb ütés hangjára összerezzenek. Italos üvegek gurulnak végig a padlón, összetörve a sarokban. Rengeteg üveg. Annál is több a szilánk. Mind apa szekrényének aljában rejtőzött. Meg kell birkóznom a gondolattal, hogy apa nem csak egy bántalmazó személyiség, de alkoholista is. 
Anya ájultan fekszik a földön. Apa még egyet rúg bele. Ájulásig verte. Félek. Rettegek. Mert sejtem, hogy mi következik.
  – Most pedig te jössz  fordul felém. 

 
    A vekkerem sikító hangjára ébredek fel. Vagyis inkább felriadok. Az izzadságtól a póló a hátamra tapad,  testem görcsös remegése nem akar alábbhagyni. Olyan régen nem volt rémálmom, most pedig, mint derült égből a villámcsapás, hirtelen meglepetésként érkezett. Tapogatózom magam mögött, míg a kezem egy sziklakemény mellkasba nem ütközik. A tudat, hogy nem vagyok egyedül, megnyugtat.
    Sulykolom magamba, hogy bármi is történt, évek óta elmúlt. Apa nyomtalanul eltűnt az életünkből. Igazából, ha egészen őszinte akarok lenni, nem eltűnt, hanem kikényszerítették innen, a házból, a városból. A bátyám és a legjobb barátja, Isaiah műve volt, mikor egy nap arra toppantak haza, hogy az apám épp meg akar erőszakolni. Eddig még sosem ment el máskor, aznap viszont a szokásosnál is nyűgösebb és rosszkedvűbb volt, s lévén egyedül voltam kéznél... Bele se merek gondolni, mi minden történhetett volna, ha akkor nem torpan be a két hős megmentőm, s ki nem mentenek engem a gonosz karmaiból.

    Halk mocorgást hallok a hátam mögül. Izmos kar fonódik a derekamra, tart, szorosan ölel magához. Enyhe mentol és szappan illata tölti meg az orrom. Ez az illat ringat engem álomba minden éjjel, s erre ébredek minden áldott reggel. Ez az illat  nyújt számomra meghittséget, a békét, a harmóniát jelenti számomra. Bárhol is érzem, tudom, hogy nem vagyok veszélyben.
    Lassan, óvatosan mozdulok, fordulok szembe a mögöttem alvó fiúra. A fiúra, aki számomra a lelki békét jelenti. Isaiah Walker. Ő az én védelmezőm. A hősöm. A szőke herceg, fehér lovon.
  Végigsimítok a tökéletes arcán. Akár egy remekmű. Valami megmagyarázhatatlan kapocs van köztünk, összeköt minket egy szeretetnél is mélyebb dolog. Nem tudnám megmagyarázni ezt, nincsenek erre szavak. Csak a tény, hogy itt van, egy ágyban velem, ölel, miközben nyugodtan szuszog, többet ér bármilyen ajándéknál, s mindenféle szerelmes vallomásnál. Fontos vagyok neki, ezt sugalmazza vele.
Ismét végigsimítok az arcán, elsimítok egy kósza tincset a homlokából. Megborzong, álmosan felnyitja sötét szemét. Más emberen ez a szempár ijesztően hatna, Isaiah esetében azonban barátságosságot, szeretetet, melegséget áraszt.
     Jó reggelt  suttog rekedtes hangon. Mosolyra húzódik az ajka, ahogy a szemembe néz.
   Jó reggelt  válaszolok. Fürkész azokkal a gyönyörű szemekkel. Lágy csókot nyom a homlokomra.
    Menned kellene  szólalok meg kedvtelenül. Ő is tudja ezt, csak bólint. Muszáj mennie, ha Jake meglátja itt...annak sose lesz jó vége.

    A bátyám, Jake egy kicsit túlságosan is védelmező személyiség. Ezt úgy kell érteni, hogy mindenkit távol tart tőlem, lehet az fiú, vagy akár egy figyeleméhes lány. Egyedül Isaiah az, aki még így is közel áll hozzám, hogy a testvérem nem tud az éjszakákról. Az egyetlen ember, akit még hozzám enged. A többieknek szigorúan meg kell tartaniuk a három méter távolságot, de mivel irtóztam a gondolattól is, hogy esetleg valaki hozzám érjen, nem is bántam ezt. Magányos voltam ugyan, de senki sem pletykált arról, hogy én, a szerencsés húgocska őrült lennék.

    Isaiah komótosan öltözködik az ágyam mellett. Felkönyökölve bámulom. Olyanok a mozdulatai, akár egy tánc. Egy nagyon is macsós tánc. Bár belevörösödöm a gondolatba, hogy ilyenek járnak a fejemben, ez a színtiszta igazság. Isaiah Walker vonzza a női nem képviselőinek tekintetét.
Mikor végez, ismét hozzám lép és könnyed csókot nyom az orrom hegyére.
    Készülődj, Angyal  vigyorog rám csibészen, aztán volt Isaiah, nincs Isaiah, már el is tűnik az ablakban. Tompa puffanással földet ér, s már siet is a szomszédos ház fele. Eddig ért a meghittség, ideje visszatérni a való világba.
    Addig tart az édes álom, míg Isaiah el nem hagyja a szobám. Utána egy kisebb személyiségcserén megy át. Míg időközönként édes, kedves és szeretni való, addig tud utálatos és visszataszító is lenni. Flörtöl,  csábít, és engem tart az egyes számú prédának. Mindemellett azonban más lányokat is hajt. Köztük azt a lányt, aki engem ősi ellenségének tart, ő pedig nem más, mint Jessica Harold, a pomponlányok kapitánya. Jessica tipikusan az a lány, aki a népszerűségért, a tökéletességért mindent megtesz. Ő akar lenni a legmenőbb, a legszőkébb, minden fiú nedves álma. Legfőbb vágya mégis Isaiah, s szentül hiszi, hogy köztük több van az átlagosnál, holott alig pár napot töltöttek el együtt, és az se volt több alkalmi feszültséglevezetésnél. Isaiah ugyan szórakozott még néha vele, de nem akart semmi komolyat. Jessica ezt nehezen viseli el. Rendszerint pedig az olyan gyámoltalanakon és ártatlanokon vezeti le a feszültséget, mint én. Persze csak titokban, hisz ha Jake meglátja, jaj lesz. Aztán meg tagadja, nincs szemtanú, senki sem mer neki ellentmondani, én pedig inkább befogom és nem keverek bajt. Az életem így is egy olyan, mint egy elrontott, túlírt szappanopera.

   Pontosan húsz perc múlva sétálok le a lépcsőn, a szokásos szerelésemben. Bő póló, farmer, tornacsuka. Egyszerű, felkontyolt haj. Semmi kiegészítő. Semmi extra. Semmi nőies. Csak az elrontott, figyelemre se méltó jellemem kinyilatkozása. Amúgy is utálom, ha megbámulnak, nem kell nekem pasi. Még mit ne! Mindemellett pedig, akár egy ajándék a gunyoros sorstól, alakom sincs. Akár egy deszka. Lapos és szögletes. Lehet, hogy ez csak önkritika, az is lehet, hogy valami gondom van önmagammal, tekintve a múltamat, de semmi bájosat sem találok magamban. Belenézek a tükörbe, és egy unott arcot látok, fénytelen szemeket, komoran összeszorított szájat. Ki látná ezt szépnek?
   Jake már elkészülve vár rám, kezében az elhagyhatatlan telefonjával, miközben vadul írja az üzeneteket. A fejemet rá, hogy legújabb áldozata van a vonal másik felén. Az asztal másik végén pedig Isaiah ül, mint mindig, most is észbontó szerelésben. Fekete, térdnél szakadt farmer, csípőjénél kivillan az alatta viselt alsója gumis derékrésze. Lányok hada ájul be ettől. Felül fehér póló, feléje felvett piros-fekete kockás inggel. Kócos haj, gúnyos szempár. Ami épp engem vizslat. A reggeli szoknyavadász áll, jobban mondva ül előttem. Elmosolyodik. Könyörgöm az éghez, hogy ki ne nyissa a száját. Ma ne szólaljon meg és ne jöjjön kétértelmű célzásokkal. Kedvelem őt, ragaszkodom hozzá, de nem bírom elviselni. Nincs erőm, mikor tudom, hogy most engem, tíz perc múlva pedig egy másik cicababát fűz. Vérzik a szívem.
    Milyen kis csinos vagy ma, Angyal  becéz tettetett kedvességgel. Magamban felsóhajtok. Ma sem úszom meg. Mennyivel könnyebb lenne, ha állandóan az a kedves és törődő srác lenne, aki éjjelente befekszik mellém és vigyáz rám. Aki úgy néz rám, akár egy törött kismadárra. Nem így, nem ezzel az éhes tekintettel, amitől a hideg ráz. Apa mindig ugyanígy nézett. Sosem tudtam kitörölni az emlékeim közül azokat a pillantásokat. Jake érdeklődve néz rám, de csalódnia kell. Még mindig a kedvetlen képű kishúga vagyok.
    A szememet forgatva vágtam le magam az asztalhoz. Az első kezembe akadt lapot kezdtem olvasni, hogy ne kelljen egyiknek se a szemébe néznem. Újabb tény rólam. Képtelen vagyok hosszabb ideig valaki szemébe néznem. Ez is csak arra emlékeztet, mikor végig apa szemébe kellett bámulnom, miközben ő egy szülő számára tiltott részeken simogatott. Ha lehetett azt simogatásnak nevezni, hogy utána csupa kék folt voltam.
Hallom, ahogy Isaiah felnevet. Jake motyog valamit az orra alatt. Talán egy megjegyzést tesz, hogy ne szívózzon velem. Nem tudom, máshol jár az eszem. Valahol nagyon messze. Csak testileg vagyok itt. Gépiesek a mozdulataim, míg az agyam a régmúlt és közelmúlt eseményeit dolgozza fel.
    Elkalandoztál, Angyal  zökkent vissza a jelenbe ismét az az idegesítő hang.  Mégis mi jár a fejedben?
   Biztosan nem te  vakkantok rá barátságtalanul. Ő ismét csak nevet a rossz hangulatomon. Szórakozik rajtam. Azt hiszi, vicces.
   – Mos vérig sértettél  tetteti a megbántottat. Pedig magában szórakozik rajtam. Nevetséges vagyok, kétség sem fér hozzá. Mégis hogy lehet akkor velem minden éjjel olyan kedves?
   – Hagyd már  mordul rá a bátyám, mire Isaiah vállat von, de továbbra is méreget engem, akár egy eltaposandó ellenfelet.
    Csendben eszek, alig szólalok meg, csak mikor Jake kérdez tőlem valamit. Amúgy próbálok láthatatlanná válni. A fiúk sem bánják. Ők elvannak a maguk világában, nincs szükségük az én melankóliámra.

    Legközelebb az autóban szólnak hozzám, s azt is csak azért, hogy a hangerő miatt érdeklődjenek.
    Szótlanul ülök hátul, bámulok ki az esős útra. Tökéletesen illik a hangulatomhoz. Autók hosszú sora suhan el mellettünk. Mindenféle kíváncsi és vidám arcok fordulnak felém. Nekik szép az élet, ők élvezni tudják mindezt. Ők nem sérültek, nem undorodnak saját maguktól. Velük akarok örülni, élvezni az egymás után elmúló pillanatokat, mégsem megy. Boldog akarok lenni, de az eszem mást mond. Megtanultam már, hogy sose hallgassak a szívemre. Ostoba dolog, meggondolatlanság, csak pusztítás marad utána. Jobb nekem a sivár magány.

    Az iskolánk elé érve se változik a helyzet. Talán ez az a hely, ahol a legmagányosabb vagyok. Egyedül ülök, egyedül ebédelek, csak én vagyok. Én és önmagam. Néha én és a tükörképem. Olyannyira el akarom zárni a zizzent énem, hogy szerre mindenkit kizárok magam körül.
Összefacsarodik a szívem, mikor kiszállunk az autóból, s azt azonnal emberek hada veszi körül a srácokat. A bátyám ragyog a figyelem központjában. Ez ő. Nem az a személy, akivé mellettem válik. Erre csak még jobban elmegy a kedvem. Nem is veszem észre a nekem ütköző testet, míg az a földre nem lök engem.  Mérföldhosszú lábakat látok, apró szoknyát, szűk toppot.
   Nem látsz a szemedtől, könyvmoly?  kezdi a csúfolást a suli pomponhercegnője, Jessica. Lenézően mér végig. Ilyenkor nem tud megnyílni alattam a föld? Nyelne el, tűnnék el, többé vissza se térve.  Tudom, hogy egy álomvilágban, élsz, de azt nem, hogy a stréberség vakságot okoz folytatja tovább. Mindenki felnevet körülöttem. Jake el van foglalva egy bögyös szőkével, felém se néz. Isaiah azonban igen. Ő néz, miközben ajkán sajnálkozó félmosoly játszik. Lesajnál engem. Megvet.
    Próbálkozom visszanyelni a könnyeimet. Sikertelen próbálkozás, így inkább vissza se nézek, úgy szaladok el onnan. A fejemben továbbra is visszhangzik az undorító nevetés.


***

    A lány mosdóban sírom ki magam. Mire végzek, a szemem bedagad, vörös és csíp. Az orrom is bedugul. Mindent összevetve, remekül festek. Jessica mellett simán elmehetnék egy utcalakó csövesnek. Még a smink se segítene ezen az arcon. Maximum egy vakolat. Bár azt se garantálhatom. Érzem, ahogy újra könnybe lábad, miközben elképzelem, hogy be kell lépnem a terembe. Figyelmen kívül hagyni mindenki pillantását. Elviselni őket hat órán keresztül. Csak reménykedem, hogy sikerülni fog.

    Hallom, ahogy nyílik a mosdó ajtaja. Idegesen rángatom a csapot, az mégsem indul. Ha ilyen fejjel kell szembenéznem valakivel, inkább meghalok.  
Egy kéz jelenik meg előttem, nedves zsebkendőt tart. Hálás köszönetet motyogok, aztán elveszem. 
    Minden rendben?  kérdezi az illető, lágy brit akcentus kíséretében. Csak most merek feléje fordulni. Egy hihetetlenül csinos lány áll előttem. Hosszú barna haja keretezi kreol bőrét, csak úgy ragyognak benne a csokoládészín szemei. Kedves mosollyal néz rám, s örök hála, amiért még nem szaladt ki ijedten.  
   – Igen  motyogom a választ. 
     Csak azért, mert nekem nem úgy tűnt, mikor...   kezdi a magyarázatot.  Sietősen félbeszakítom. 
   Á, az semmi, már megszoktam  vonok vállat. Mert ez az igazság. Jessica minden adandó alkalmat megragad, hogy bánthasson. 
    Még nem ismerek itt nagyon senkit, de nem tűnik túl kedvesnek  fintorodok el. 
    És te még csak nem is ismered a teljes történetet. 
    Nem is igazán érdekel  rázza hevesen a fejét.  Csak olyan csúnyán bánt veled, hogy gondoltam, megnézem, jól vagy-e. Amúgy Kate vagyok. 
    Mackenzie  mondom a saját nevem. 
   Örülök az ismeretségnek, Mackenzie. Remélem, még találkozunk  kapja fel a hatalmas oldaltáskáját, majd mosolyogva távoz. 
    Sóhajtozva lépek utána a folyosóra, az ajtó előtt azonban hezitálok. Nem tudom, hogy bemenjek, vagy mégse. Végül muszáj döntenem, mikor távolról hallom a tanárnő cipőjének kopogását. 
Nagy levegőt veszek. Ezt is túlélem. Elvégre én lennék Mackenzie Morgen. Engem már senki és semmi nem törhet meg.
    Mélyen reménykedem benne!    

14 megjegyzés:

  1. Juuuuuj nagyon Jo....azert remelem Isaiah nem mindig lesz ilyen Mackenzievel ❤☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Ne aggódj, ez nem hosszútávú álláspont. :)

      Törlés
  2. Imádom, és egyre jobb és jobb. Alig várom a következőt. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia. :) Nemrég találtam a blogodra és nagyon tetszik. Mint a design, mint a történet. Folytasd minél hamarabb, én feliratkoztam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Örülök, hogy tetszik és nagyon köszönöm mind a komit, mind a feliratkozást. :)

      Törlés
  4. Szia!
    Szerintem teljes mértékben jól teszed, hogy újraírod a történetet. Eddig is olvastam, ezek a részek viszont jobban tetszenek. Mindent kicsit jobban kifejtesz, jobban leírod Mackenzie érzelmeit és azok sokkal reálíisabbak is. A részek tartalma is hosszabb, ami szintén jó.
    Szóval, csak így tovább.
    Várom a következő részt*-*

    By: Stella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, én is úgy érzem, hogy végre kezdenek javulni a részeim. A következő rész pedig érkezik, amint tudok írni. :)

      Törlés
  5. Szia,

    Jó kis történet ez. Kíváncsi vagyok a folytatásra :D

    Szeretettel:
    Brukú

    VálaszTörlés
  6. Bocsi, hogy ilyen későn írok. Nagyon jó lett az új rész, de tényleg. Várom a folytatást! Komolyan! Kérlek gyorsan folytasd! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és semmi gond. Sietek, ha tudok. :)

      Törlés