2016. október 24., hétfő

2.Fejezet

És...sziasztok. 
Igen, újra itt vagyok a következő átírt résszel, úgy igyekeztem és siettem, ahogy csak lehetett. 
Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett kedves megjegyzéseket, továbbá a feliratkozókat is. :) 
Ha tetszik ez a rész is (próbálkozom úgy csinálni, hogy tetszelegjen, remélem sikerült), akkor dobjatok egy pipát, illetve kommenteljetek alul. 
UI. Az SZJG blogról lemondtam, lesz helyette más, hamarosan kiderül, hogy mi. :) 

*Mackenzie* 

     Épp csak, hogy túléltem a tegnapi napot. A többiek szívatásai és megaláztatásai eddig még sosem tűntek ennyire zavarónak. Talán ennek az az oka, hogy az egyetlen ember, akiben eddig szentül hittem most hirtelen döfött hátba. Ez pedig jobban fájt, min bármilyen tőrszúrás. Fájt, hogy eddig hittem benne, s fájt, hogy most kiderült, minden csak illúzió. Csak egy fantázia volt mindaz, amiben szentül hittem. Még szerencse, hogy Jake annyira se figyelt rám, hogy észrevegye, valami nincs rendben.

     Az egész iskolai történtek annyira felzaklattak (az akaratom ellenére is), hogy miután egy órán keresztül forgolódtam az ágyban, a végére már nem bírtam, s kénytelen voltam átköltözni a lenti kanapéra. Nem tettem jó kedvel. De valahogy muszáj volt megszabadulnom Isaiah bódító illatától. 

     Arra ébredek, hogy két erős kar felemel. Még mindig kótyagos vagyok, szinte nem is figyelek semmire, s ahogy megébredtem, épp olyan hamar vissza is alszok. A sötétség szólít, magához hív, átveszi az uralmat felettem. Az utolsó, ami még eljutott ködös tudatomig, hogy valami puhán landolok. Annyira akarom, hogy a bátyám legyen az, aki visszacipel az ágyamba, s ne a másik lehetőség.


   Hátulról szorosan ölelnek, nekinyomódok egy mellkasnak. Lágyan pihegnek a hajamba, csiklandozza a meztelen nyakamat. Megpróbálom leszedni magamról a kezet, de az mindinkább jobban és jobban kulcsolódik körém. Ekkor mocorogni próbálok, kiváltva a mellettem lévő személyből egy ingerült morgást. Mire megmozdulhatnék, vagy akár bármit tehetnék, hirtelen egy csupa izom test nehezedik rám, s a tekintetem találkozik Isaiah ingerült pillantásával. Dühösen mered rám, mire én kihívóan felhúzom az egyik szemöldököm. Erre a tekintete ellágyul, szinte már sajnálkozóvá válik. Hát én nem kérek abból a sajnálkozásból! Nem akarok tőle az égvilágon semmit. Most már nem. Azt hiszem, a tegnapi nap ráébresztett, hogy Isaiah csak a könnyen kapható, jó testű lányokra hajt. Én egyértelműen nem tartozom ebbe a kategóriában. A harag, a becsapottság, minden érzelem, ami az elmúlt egy napban megfogalmazódott bennem, most hirtelen tör a felszínre. Sértődöttség, elárultság keserű ízét érzem a torkomban. A vörös köd elborítja az agyam, önkéntelenül cselekszem. Ellököm őt magamtól, aztán rúgni, ütni kezdek, akár egy őrült. Lehet, hogy az is vagyok. Megőrültem abban a pillanatban, hogy hinni kezdtem ebben az átkozott fiúban. Őrült voltam, naiv s elbizakodott. Hála az égnek, hogy végre észhez tértem.
     Isaiah ledöbben, az arcán, a tekintetében egyértelműen megjelenik a félelem és a bűnbánóság keveréke. Ettől csak még inkább feldühödöm. Hogy van képe még most is ilyen ártatlan képet vágni? Olyan vagyok, mint egy veszett vad, bezárva egy szűk ketrecbe. Isaiah pedig a préda, akit el kell pusztítani. Szétmarcangolni. Eltüntetni.
     Szólni kezd a csengőóra, mire odakapom a fejem. Isaiah kihasználva ezt, leteper, hasra fordít és a karjaimat a hátam mögé csavarja, majd ismét rám nehezedik teljes súlyával.
    Higgadj le, Angyal  morogja a fülembe. Ficánkolok, gyilkos szemeket meresztek rá.
    Hadd döntsem el én, mikor nyugszom le  csattanok fel. Erre leszáll rólam, hirtelen az ölébe kap és szorosan ölel. Mozdulni se tudok.
    A kanapéra feküdtél - motyog halkan.  Miért?
    Mert hányingerem lett az ágytól  fintorgok. Furcsa fény csillan a szemében. Szomorúság talán? Nem tudom eldönteni, azonnal el is tűnik onnan. Hirtelen elenged és feláll. Hangos puffanással a padlón kötök ki, hitetlenül meredek fel rá. Semmit se látok a kifejezéstelen arcán. Az egész arca közömbösségről árulkodik. Úgy néz, akár egy ismeretlent.
    Ha tudtad, hogy átjövök, miért feküdtél a kanapéra?  kéri számon.
    Ha szemét módon átejtettél, miért hitetted el, hogy te más vagy?  vágok vissza.
Eltorzulnak a vonásai, kín rondítja tökéletes profilját. Lép felém, mire hátrébb csúszok. Ez játsszuk jó pár másodpercig, mire megelégeli. Könyörgően térdel elém.
    Angyal....
A felemelt kezem belefojtja a szót. Megrázom a fejem, az ablak fele biccentek. Menj el! Az állán ráng egy izom, szorosan összeszorított állkapcsa elfojtott érzelmekről árulkodik. Lassan bólint. Feszes tartással indul el, aztán pillanatok alatt eltűnik. Ekkor sóhajtok fel. Bár a mellkasomat valami szúró érzés szorítja össze, azért megnyugszom.

     Az autóban ülve ismét szótlanságba burkolózunk, annyi kivétellel, hogy most Isaiah is némán bámulja az utat. Bütykei már-már elfehérednek, annyira szorítja a kormányt. Jake furcsa, kérdő arckifejezéssel bámul a barátjára, de nem rója fel neki. Észreveszem, hogy időközönként mindkét fiú rám pillant. Jake csak nagy ritkán, de Isaiah elég gyakran. Szembenézek a visszapillantó tükörrel, meg nem szólalnék, de a tekintetem sem kapom el. Nem én! Lássa, hogy nem félek, nélküle is jól elvagyok. Minduntalan ő néz másfelé. Ez jóleséssel tölt el.
    Már azelőtt kiugrok az autóból, hogy az teljesen leállna, besietek az épületbe, hogy megint ne kelljen bekeverednem a ,,hárembe".  Vagy ne fussak össze Miss Perfekta Jessicával. Egészen biztosan ma is készült valami szórakoztatóval, de csalódnia kell, azelőtt lelépek, hogy ő megjelenne. Szórakozzon csak Isaiah-val, engem meg hagyjanak ki ebből a ,,se veled, se nélküled" kapcsolatból.

    Mint általában a reggelek többségében, most is a könyvtárba menekülök. A könyvtárosnőnk egy kedves, idős hölgy, sosem zárja be a könyvtárat, hogy reggelente szabadon lehessen odajárni. Én vagyok az egyetlen rendszeres látogatója, így nekem akkor is szabad könyvet kivenni, ha ő nincs ott. Ilyenkor üzeneteket írunk egymásnak, ő mindig odabiggyeszt egy smileyt a mondandója végére. Persze sosem találja el, hogy melyik mit jelent, ezen pedig titokban mindig jót derülök.
    Halkan sompolygok be az terembe, szerencsére senki sincs sehol. Egy polchoz sietek és gyorsan keresgélni kezdek. Nem hiába nevez engem mindenki strébernek, képes vagyok hetente több könyvet is kiolvasni, mégis, szívesebben élek egy író elképzelt világában, mint ebben a sajátomban.  Ott minden szebb és minden jobb, nem mint itt.
    Kiválasztok három könyvet találomra, aztán a pulthoz lépek, hogy feljegyezzem a címeket.
    Hirtelen kedves hang szólal meg a hátam mögött, ami a frászt hozza rám.
     Te itt dolgozol?  szól valaki a hátamból, mire hatalmasat ugrok. Ijedten fordulok hátra, várva a lenéző, gunyoros tekintetet, de helyette egy barátságos barna szempárral találkozom. Kate mosolyogva néz rám.
    Szia, Mackenzie  köszönt derűsen. Megnyugvás árad szét bennem. Viszonozom a mosolyt. Majdhogynem őszinte. Majdnem.  Dolgozol?  méreget furcsán.
    Nem  rázom a fejem.  Csak a könyvek  mutatom fel a kezemben lévő halmot. Most veszem észre, hogy az ő kezében is könyv van. De jó! Talán mégis egy rokonlélek.
     El lehet vinni csak úgy?
     Én általában felírom  mutatok a lapra.  Téged is feljegyezhetlek.
    – Ó, köszi  lelkesedik. Gyorsan felvésem az ő nevét is, aztán indulnék ki, mert szól a csengő. – Várj egy kicsit  szól utánam. Mikor kérdőn felé fordulok, belekezd.  Figyelj, még nem igazán ismerkedtem meg senkivel és szünetben eléggé magányos vagyok. Nincs kedved velem ebédelni, vagy valami.
    De, szívesen  vágom rá rögtön. Jól esik hallani, hogy valaki azért csak törődik velem, már ha a bátyám ennyire tesz rám.
    Szuper. Akkor szünetben  int, s már megy is.
    Boldogság és egy csepp remény árasztja el a szívem. Talán még egy ilyen szerencsétlen embernek is, mint amilyen én vagyok, van esélye egy kis boldogságra és törődésre. 

8 megjegyzés:

  1. Szia!:)
    Húha, ez tényleg sokkkal, de sokkal jobb, mint az előző változat! Nagyon szépen fogalmazol, így a többit is*-*
    Várom a következő részt!*-*
    Üdv: Stella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm. :) Az az igazság, hogy most már sokkal inkább érzem magaménak a történetet, mint eddig. :D

      Törlés
  2. Annyira jó lett. Alig várom a folytatást. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon és... nagyon jó lett ez a rész bár egy kicsit rövid lett. Na mindegy várom a folytatást, folytasd hamar. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nem terveztem ilyen rövidre, csak nagyon nem volt időm. Ígérem, a következő hosszabb lesz. :)

      Törlés