2016. november 6., vasárnap

3.Fejezet

Sziasztok, édeskéim. :) 
Újabb rész a láthatáron. Az előző egy kicsit rövid lett, amit nagyon, de nagyon sajnálok, most azonban próbáltam összeszedni magam és valami hosszabbat írni. Remélem, sikeredett. Nem mellesleg köszönöm az immáron 3000 (!) fölötti oldalmegtekintést. 
Kérlek, nézzetek be IDE is, és írjatok véleményt. :) 
Puszi nektek, 
xx Writer Girl 
UI. Köszönöm a +1 feliratkozót. :) Szép lassan, de gyűlünk. 

*Mackenzie* 

   Mindent megtölt a finom, fehér, rossz szagú por. A szekrény legfelső polcáról borult ki. Olyan, akár a porcukor. Talán az íze is hasonló. Szívesen megkóstolnám. 
     Kíváncsian nyúlok utána.
Anya haragosan rángatja a kezem. 
   – Eszedbe se jusson, Mackenzie  mered rám.  Ne is nyúlj soha ilyenhez. Tégy fogadalmat. Ez rossz, kicsim. Nagyon rossz. Gonosszá teszi az
embereket. 
    Elgondolkodva bámulom az ujjaimra tapadt anyagot. Vajon apa is emiatt lett olyan szívtelen?  

  Idegesen toporgok az étkező előtt. Utoljára kilencedikes koromban léptem be ebbe a pletykafészek, undorító, mélységesen visszataszító helyiségben, az pedig bőségesen elegendő volt nekem. Azóta se tudom kitörölni az emlékét annak a megalázó pillanatnak.
Kilencedikesként mindenki lelkes, ez alól én magam sem voltam kivétel. Mindig szerettem volna a nagy bátyám nyomdokaiba lépni, olyanná válni, mint ő. Olyan népszerűvé, közkedveltté, menővé.
Jessica is akkor kezdte meg a kilencedik évét, s már az első pillanatban lecsapott minden jobban kinéző személyre. És ahogy már meséltem, érthetetlen féltékenységet táplált irántam. Azóta ez amúgy szerintem mérhetetlen gyűlöletté vált.

     Kilencedikes tanévem harmadik napján történt, hogy vidáman szedtem a lábam Jake és Isaiah asztala felé, kezemben a tálcával. Aznap almaszószt  adtak, ami bár finom, de rettentően ragadós. Szinte gyanútlanul sétáltam át a többi már ebédelő között, mikor a semmiből egy láb hitelen kiakasztott. Életem legmegalázóbb pillanata volt, mikor ott ültem a padlón, hajamat és kedvenc fehér ruhámat belepte a mézes trutyi, miközben mindenki, de mindenki rajtam nevetett. Az után már kerültem a helyet és önkéntes számkivetettként a könyvtárban töltöttem minden szabadidőmet.
     A szívem most is azt ordítja, forduljak meg és fussak. Elvégre nem hiányzik még egy megaláztatás. Nem tudhatom, mennyit vagyok képes még elviselni.  Megtanultam, hogyan legyek bár erős, mégis van valami, ami képes arra, hogy megtörje ezt a védekezést. Mint egy apró rés a végeláthatatlan várfalon, érzékelhetetlen, szinte fel sem tűnik, mégis épp elég, hogy rommá döntse azt.  Már épp azon vagyok, hogy megfordulok és eltűnök, mikor Kate libbent felém, hatalmas vigyorral az arcán.               Eltűnődök, vajon neki voltak-e rosszabb pillanatai az életében, vagy mindig ennyire boldog volt.És vajon megbánja-e valaha, hogy velem kezdett barátkozni. Nem áll szándékomban tönkretenni őt egyáltalán, mégis fel kell készülni mindenre, ami velem lehet kapcsolatos. Ahogy régebben apa használta anyára ezt a jelzőt, önmagamra is nyugodtan mondhatnám, lelkileg és érzelmileg instabil vagyok. Annyi a különbség, hogy ez apa részéről rosszindulatú kijelentés volt. Velem valóban ez van.
Kate mellém ér, arcán még mindig boldog kifejezéssel. Olyan kedvesen néz most rám, szinte érzem, mennyire fájni fog, mikor majd ő is elpártol tőlem.
    Szia, Mac  köszön jókedvvel.  Ugye nem baj, hogy így hívlak?
Megrázom a fejem, elvégre mit is mondhatnék? Az Angyal után már azt se bánom, ha pocoknak, vagy ilyesminek nevez. Ráadásul mindig anya mondta nekem ezt a nevet. Legalább valami anyára emlékeztet. Ilyenkor érzem, mennyire nagyon hiányzik anya.  biztos segíthetne nekem, talán még egy másik iskolára is rávehetném.
     Kate karon ragad, s én elcsodálkozom, hogy kivételesen nem jön a hányinger, amit idegen emberek érintése vált ki belőlem. Bár Kate nem idegen, de nem is valami közeli barát, így az egész nagyon meglepő. És mindemellett mégis remek érzés.
Egy pillanatra lehunyom a szemem, ahogy belépünk az étkezőbe. Minden szem ránk szegeződik, lévén Kate kicsit sem finoman lökte ki az ajtót, aztán megkezdődik a pusmogás. Érzem magamon a többiek tekintetét, tagadhatatlanul zavar. Kate egy pillanatra megáll, aztán a tekintete megakad Isaiah asztalánál és elkezd arrafelé húzni. Ó, Istenem, csak ezt ne!

   Isaiah és Jessica feje egyszerre emelkedik fel. Az előbbi reménykedve néz rám. Ellenségesen méregetem, Jessica pedig ugyanígy néz engem. Szépen ívelt szemöldökét felhúzza, mintha üzenné: ,,Jobb, ha elmész, vagy meghalsz". A többiek kíváncsian bámulnak minket, szerintem várják, mi is lesz ebből. Kate mit sem törődve ezzel csak megy előre, mosolyogva bámul a kíváncsi Jakere.
    Sziasztok, remélem ideülhetünk.
Meg se várva a választ, leránt maga mellé, így pontosan Isaiah-val kerülök szembe. Magamban átkozom a sorsot.
    Nahát, Mackenzie, milyen rég láttalak itt  nyávog Jessica, közben szinte átdöf a tekintetével. Csak megvonom a vállam, de nem válaszolok. Inkább úgy teszek, mintha a kezemben lévő sajtos-sonkás-paradicsomos szendvics annyira szórakoztató lenne. Persze ez tök átlátszó dolog, e még mindig jobb, mint jópofázni ezzel a lánnyal, aki tagadhatatlanul minden iskolai szenvedésem oka.
   Csak egy pillanatra emelem fel a tekintetem, de egyből elkapom, mikor találkozom Isaiah fájdalmasan szép szemeivel. Tekintete szinte lyukat éget az arcomon, mégsem nézek rá még egyszer. Még mindig haragszom rá.
    Szóval, Kate  fordul Jessica figyelme ezúttal Kate felé.  Te vagy az a cserediák, nem?
    De  bólint az említett, de ő sem szentel sok figyelmet a kihívó szőkeségre.
    Á, akkor nyilván azért nem érted még a dolgokat  nevet fel a boszorka, közben fintorogva néz rám. Egészen biztosan arra utal, hogy még nem fordult ellenem.
   Vagy csak nem érdekelnek ezek a bizonyos ,,dolgok" - vág vissza Kate, a dolgok szónál idézőjeleket rajzolva a levegőbe. Persze, ő is érti, miről van szó. Csak a két fiú nézi ezt a kis szópárbajt zavarodottan. Jessica elvörösödik a válaszon, aztán inkább Isaiah-ra fordítja minden figyelmét, szinte rátapad. Keserűen elmosolyodom, miközben újat harapok a szendvicsből.

*Isaiah*  

     Esküszöm, ez a lány egészen megőrjít! Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, bárhogy is próbálom, s bármennyire is tudom, hogy tilos lenne még csak rá gondolnom is. Jake egyértelműen közölte ezt velem, még évekkel ezelőtt. Az csak egy másik dolog, hogy képtelen vagyok kiigazodni rajta. Először kedves, aztán hirtelen eltűnik a szobájából, ezzel a frászt hozva rám, most meg annyi ideje végre odaül hozzánk, mégsem vesz figyelmembe engem. Teljesen összezavarja az agyam, de ezzel mégis annyira vonzóvá teszi magát a szememben.

     Sosem volt kérdés, hogy Angyal (sosem tudtam és nem is tudok az igazi nevén rágondolni) mindig szép lány volt, törékenysége és bizonytalansága a legelső pillanatban megfogott. Sokszor gondolkodtam azon, mi is lenne, ha megütném az apját, mikor bántja őt. Nem kis bátorságot kellet összeszednem, hogy azon a bizonyos estén bemásszak hozzá, utána pedig egyszerűen képtelen voltam leszokni róla. Ő lett az én drogom.  Végigkísértem a felnövését, a szeme előtt vált egy gyönyörű lánnyá. Nekem mindig is ő volt az egyetlen, a tökéletes, a meseszép. A tudat pedig, hogy Jake megölne, ha csak hozzáérnék nyilvánosan, azon kívül, amiről ő nem tud, végtelenül elkeserített és arra sarkallt, hogy próbáljam őt elfeledni. Lányok sokaságát faltam egymás után, olyanokat is, akiket utána egyszerűen képtelen voltam lekaparni magamról. 
Most pedig itt vagyok. Angyal valami miatt utál engem, én meg csendesen szenvedek, miközben próbálom élvezni Jessica közelségét. Nem igazán megy.
    Nagyon boldoggá tehetlek, Isaiah  suttogja a fülembe búgó hangon. Kétségtelenül szexi. De nem most fogom használni az ajánlatot. A szemem rátapad az épp elhaladó, apró barnaságra, aki túlméretezett ruháiban próbálja áttörni magát az emberek falán. Aztán rápillantok a mellette haladó lányra. Ha jól emlékszem, Kate a neve. Nyilván az ő ötlete volt, hogy Angyal visszatérjen az ebédlőbe. Mindig is tudtam, hogy a könyvtárban bujkál, bátorságom azonban nem volt, hogy bemenjek hozzá. Pedig mikor a pályán lógunk, mint akár most is, egy szempillantás alatt belóghatnék, még a bátyja vérszomját is megúszhatnám. De nem, én, akit a legnagyobb szoknyapecérnek tartanak nemcsak a gimiben, de lehet a fél városban is, pont nekem nincs elég bátorságom, hogy odamenjek ahhoz a lányhoz, akit évek óta messziről csodálok.
   – Olyan messze jársz. És olyan feszült vagy  ránt vissza a jelenbe Jessica kivételesen irritáló hangja.   Biztos nem segítsek? Tudod, hogy tudom, hogyan kell.
    Nem, kösz – morranok oda. Most igazán nem tudnék rá figyelni.
    Te tudod  vonja meg a vállát durcásan.  De ha mégis kellenék, tudod, hol találsz  húzza végig vérvörös körmeit a karomon, aztán ellebeg semmit se takaró miniszoknyájában. Most, hogy eltűnt, figyelmem ismét az apró barna tündérre tapad.

  Mennyiszer eljátszottam már a gondolattal, hogy egyszerűen mindent bevallok Jakenek, aztán Angyalnak is, és élünk boldogan, míg meg nem halunk. Persze ez nem lehetséges, Jakenek csak merném bevallani, hogy másképp érzek a húga iránt, mint ő azt megengedte, nem biztos, hogy meg is érném a holnapot. Szó mi szó, elég elcseszett egy életem van nekem.
     Kínomban már észre sem veszem, hogy nagyon sóhajtok, csak akkor, mikor aztán minden szempár rám szegeződik, várva az újabb reakciót.
    Jessica ennyire fárasztó, haver?  csap a vállamra az egyik barátom, éhesen bámulja a csípőjét riszáló szőkeséget. A nyelvemen van a válasz, de visszanyelem.
    Hát, ha rám tapadna ilyen készségesen, nem sóhajtoznék olyan nagyon. Legalábbis nem mindenki előtt  röhög fel a másik, célozgatva arra, hogy Jessica mire is jó voltaképp.
    Oké minden?  néz rám Jake. Mind közül ő ismer engem a legrégebb óta, tudja jól, ok nélkül nem vágok ilyen fejet.
    Ja  bólintok.  Csak fáradt vagyok.
   Hosszú egy éjszakád lehetett  vigyorodik el most ő is kajánul. Belebokszolok a vállába egyet.  Figyelj, haver, nem vagyok én féltékeny  vonogatja a vállát röhögve.
Inkább csak forgatom a szemem a többiek beszólásain. Biztosan állíthatom, összesüknek sincs annyi bajuk, mint nekem egymagamnak.
    Na jó, én léptem  ugrok le a kerítésről, a zsebemből előkeresve egy szál cigit.
    Hova?  értelmetlenkedik Jake.
    Szívok egy szálat. És lehet, hogy csak elkapom Jesst valahol.
     Mindenféle trágár kifejezéseket dobálnak utánam, de én csak törtetek előre.
Muszáj megkeresnem Angyalt, muszáj valahogy szóra bírnom, mert ha a mai nap nem tudok beszélni vele, abba biztosan beleőrülök.   



    

10 megjegyzés:

  1. Igen ez tényleg sokkal hosszabb lett, ami jó. Bár nekem nem a hosszúság a lényeg, de mindegy leszállok a témáról. Nagyon tetszett ez a fejezet. Igazából mindegyikre ezt mondom, de komolyan is gondolom, mert mind fantasztikusak. És végre én vagyok az első kommentelő :D Már nagyon várom a folytatást. Ezt hallhatod minden egyes olvasódtól, de akkor is elmondom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, talán mindenkitől ezt hallom, de azért jólesik. Próbálok sietni, csak időm legyen. :)

      Törlés
  2. Víí, végre. Úgy tetszik, hogy van külön Isaiah szemszög is. :) Nagyon jó lett, bár mindig ezt mondom, de azért tudd, hogy fergetegesen írsz. Hamar jöjjön a folytatás itt, vagy akármelyik másik blogodon.

    VálaszTörlés
  3. Csak az előttem levő kettőt tudom ismételni! Remélem hamar hozod a következőz!:D

    VálaszTörlés
  4. Igazán nem is tudok semmi újat leírni - csak amit eddig is elmondtam már. Nagyon jól fogalmazol, ez a rész is szuper jó lett, ráadásul az Isaiah fejezet.:) Amolyan bónusz*-*
    Várom a kövit!:)

    VálaszTörlés
  5. Juuuuj ...hallod allati Jo lett ez a resz ....(mint mindegyik)..imadtam es minel hamarabb hozd a kovetkezo reszt...😂❤

    VálaszTörlés