2016. november 18., péntek

4.Fejezet

Sziaasztook, blogmanók. :) 
Újabb részt hoztam, mert ez így van rendjén. És persze azért is, hogy ne unatkozzatok. Nem mellesleg köszönöm az újabb feliratkozót is. :)) 
Most nem fogom ilyen-olyan fecsegéssel megtölteni a sorokat, amúgy sincs amit mondanom. Ha tetszik a rész, dobj egy komit. 


Mackenzie

       – Ki nem állhatom azt a szőke tyúkot!
     Kate úgy káromkodik mellettem, hogy abba egy kocsmáros is simán belepirulna. Mosolyt csal az arcomra, miként ócsárolja mellettem Jessicát, elvégre én is ugyanezen az elven vagyok. Kétség sem fér hozzá, hogy Jessica rám célozgatott egész ebédidő alatt, próbálva kizökkenteni engem. Még szerencse, hogy Kate mellettem volt, ez pedig némileg megdobta az amúgy mínusz számokat ütő magabiztosságom.
    Az egyetlen dolog, ami bántott, hogy Isaiah egész idő alatt ott ült mellettünk, szerintem még értett is minden apró célzást, mégsem tett ellene semmit, s ezzel vagy saját bátortalanságát, vagy nemtörődömségét fejezte ki úgy Kate felé, ahogy felém is. Ami számomra még mindig érdekes és megmagyarázhatatlan, lévén Isaiah az éjszakáit mellettem, pontosítok, körém tekeredve tölti el, aztán ha arról van szó, hogy kiálljon értünk a barátnőjével szemben, ha az a lány egyáltalán a barátnője, én nem értem a kapcsolatukat. Nem vártam nagy dolgot, se oldalas szerelmi vallomást, sőt, még baráti kinyilatkoztatást sem, csupán annyi volt a vágyam, hogy azért észrevegye, érzékenyen érintenek a gonosz megjegyzések.

     Az emberek szerre megbámulnak, ahogy végighaladtam a folyóson. Gondolom, ennek az az oka, hogy annyi idő után végre visszatértem a társadalmi életbe, de az is lehet, hogy csak a mellettem haladó egzotikus szépségnek volt betudható a hirtelen kapott jelentőség. Minden esetre kényelmetlenül érzem magam a szempárok özönében, legszívesebben összehúznám magam nagyon kicsinek, és elbújnék jó messzire. Vagy mondjuk az is lehetne egy jó megoldás, ha feltalálnám az időgépet és visszamennék az időbe, ahol jól megráznám a fiatalabbik énem, közölve vele, hogy jobban figyeljen a lába elé. Habár ez elég szürreális, arról nem is beszélve, hogy a régebbi énem biztosan szívhűlést kapna azonnal, ha szembetalálná magát velem. Komolyan gondolkodhatnék értelmesebb dolgokon, mint az időgép feltalálása, esetleg az értelmesebb gondolatok segíthetnének a társadalmi beilleszkedésbe, s nem néznének úgy rám, mint valami marslakóra, aki most huppant ide.


   Kate mellettem tovább mesél, közben kicsit sem kedvesen lökdösi félre az utunkba kerülő, bámészkodó alakokat. El-elmosolyodok, ahogy hallgatom, a szívemben a remény csírát ver és egyre növekedik. Nagyon jól érzem magam e mellett a lány mellett, mert tudom, hogy gondot visel  rám és törődik velem. Aztán lefagy a mosoly az arcomról, ahogy meglátom a személyt, aki legnagyobb valószínűséggel rám vár, lazán a falnak támaszkodva, kutató szemeivel méregetve.

   – Jól vagy? – néz rám Kate aggódva, ahogy megtorpanok a folyosó közepén. Arcomból minden szín kifut, a szívem hevesebben ver, mint általában, félelem és izgalom ijesztő egyvelege bugyog fel bennem. Isaiah enyhén nyugtalan arccal pásztáz engem, miközben valami megfejthetetlen érzelmet sugároz a tekintete. Mégis olyan tökéletes, ahogy ott áll, mozdulatlanul, nem is figyelve a többiekre maga körül, csak egyedül rám fókuszál. Annyira másnak tűnik, hogy nincs körülötte a rajongótábora, sokkal inkább hasonlít arra az emberre, aki éjjelente álomba ringat engem. Hiányzott már ez a látvány!
     Egyre közeledünk hozzá, ő meg csak áll lecövekelve egy helyen, de a tekintete vonz, szinte már-már parázslik. Ilyenkor jó lenne egyszerűen megfordulni és elszaladni, ha ettől nem néznének agyamentnek. Így akaratlanul is, de közel kellett mennem hozzá. Mikor továbbra se tett egyetlen tapodtat se, már azt hittem, megúszom az egész helyzetet. Persze a szerencse és én nem vagyunk valami jó ismerősök, ezért amikor kiléptem volna az ajtón, Isaiah elkapta a karom, egyértelműen jelezve, hogy valamit akar tőlem. Kate elkerekedett szemekkel bámulja a fiút, szólni azonban nem mert, inkább amilyen gyorsan csak lehetett, elszelelt. Szép kis barátság a miénk, mondhatom!

     Isaiah, meg se várva, hogy tiltakozni merjek, húzni kezd magával az emberek tömegén át az autójáig. Közben próbálom kitépni magam a szorításából, mert bár ez itt Isaiah, kezdem furcsán érezni magam az érintése miatt, a szemem előtt már apró fekete pontocskák játszanak, a sav pedig a torkomba zúdul.  A körmeimet a bőrébe vájom, hátha ezzel elérek valamit, de csak egykedvű morgást kapok cserébe, semmi mást. Tántoríthatatlanul vonszol engem a kocsija felé, én pedig, lévén kisebb és erőtlenebb vagyok nála, követem, erőfeszítéseket téve, hogy a rosszullét valahogy elmúljon.
Az autó előtt áll le és enged el, majd kinyissa előttem az ajtót és a fejével int, hogy üljek be. Makacsul tiltakozom, állok, mint a cövek. Ezt persze nem veszi jó néven, mert rosszallóan bámul rám és elhúzza a száját.
     – Angyal, szállj be  utasít.
   – Nekem te ne mond meg, mit csináljak  csattanok fel. A szemem szikrákat szór, de neki is. Haragosan nézzük egymást.
   – Angyal, komolyan mondom, ülj be. Nem akarok veszekedni  mormogja lehunyt szemmel. Nagyon úgy néz ki, mintha még türelme se lenne hozzám. Szótlanul, feszes tartással csúszok be a hátsó ülésbe, besüppedek és azonnal bújni kezdek egy könyvet, nehogy Isaiah-ra kelljen néznem. Ő persze rajtam tartja a szemét, ami zavar is, mégsem nézek fel. Hallom, amint motyog valamit az orra alatt, de nem értem tisztán, minden esetre a viselkedésemre utal.
   Az autó elindul, én pedig már nem tudok megszabadulni.

     Nem tudom, mennyi időt utazhattunk, de ha becsülnöm kéne, nagyjából húsz percet mondanék. Az út utolsó fele elég rázósra sikeredett, a könyvet is muszáj volt eltennem, utána pedig inkább az utat bámultam. 
Egy folyó mellett lassítunk le. A víz lágy hangján és a néhol elejtett bokrokon kívül a hely teljesen sivár és elhagyatott.  Úgy érzem magam, mint egy horrorfilmben, ahol szegény ártatlan lányt kiviszik  a pusztára, ahol aztán elveszik az életét, annyi különbséggel, hogy én nem vagyok ártatlan. Közel sem, olyan titkokat rejtegetek, amiért az emberek végtelenül megvetnének és elutasítanának engem.
     Épp csak leállunk, azonnal kipattanok, és mint a veszett vad, úgy vetem magam rá.
   – Te normális vagy?!  támadok rá, s akkorát csapok a mellkasára, hogy hátratántorodik. Még én magam is meglepődöm a hirtelen jött erőtől, de utána folytatom, amit elkezdtem. - Mi vagyok én, valami gumibaba? Mert tudd, hogy nem! Engem te nem ráncigálhatsz csak úgy el, sőt, békén kellene hagynod. Neked valami nagyon a fejedbe ment.
   – Nem akartál beszélni  vont vállat, mintha minden tökéletesen rendben lenne. – Gondoltam, miért ne.
  – Aha, szóval miért ne, hurcoljuk ide Mackenziet, aztán lesz, ami lesz, senkit sem érdelek, mit gondol. Persze, ha más sem törődik velem, pont te ne legyél kivétel – fortyogok magamban. Olyan vagyok, mint egy időzített robbanóeszköz.
   – Tudod, hogy törődök veled  sértődik meg. 
  – Nem – rázom a fejem.  Azt tudom, hogy magaddal törődsz. A többit csak remélni merem. Most pedig vigyél haza.
  – Azt nem tehetem  makacskodik. Leesett állal pillantok rá, döbbenetet és hitetlenséget tükröz az arcom. Ő rendíthetetlenül néz vissza rám, aztán hirtelen ellágyul az arca,  Figyelj, Angyal, nekünk beszélnünk kell. Ha akarod, ha nem. Van jó pár dolog, amit meg kell vitatnunk. 
Beleharap az ajkába, hezitál, aztán belekezd, nekem pedig a szívem szakad. 
  – Szóval csak annyit akartam mondani, Angyal, hogy tényleg sokat jelentesz nekem, de ha a bátyád rájönne a dologra, nagyon megbánnánk. Nem ér annyit az egész  fejezi be a litániát, és tessék, megint értéktelennek érzem magam. Keserűen felkacagtam, mire Isaiah is rádöbbent, mi csúszott ki a száján, aztán összeszorított ajkakkal közelebb lépett, de én hátráltam, miközben megöleltem saját magam. A szemembe gyűlt könnycseppek azzal fenyegettek, hogy bármelyik pillanatban kicsordulhatnak.
  – Ó, szóval fontos vagyok, de közelről sem érek annyit, hogy törődj velem  nyögtem ki. Fájtak a szavak, mint egy-egy ökölcsapás.
  – Nem, félreérted....  kezdett bele, de folytatni nem tudta, inkább feldühödött és belerúgott egy kődarabba, miközben átkozódott.
  – Vigyél haza  suttogtam, a könnyek pedig megállíthatatlanul elindultak. Már tenni sem akartam ellene.
  – Nem  kiáltott fel. Közelebb jött, én hátrább léptem. Mikor felém nyúlt, összerezzentem.
  – Haza akarok menni  ismételtem önmagam.
  – Nem  rázta még mindig a fejét. A keze elkapja a csuklóm, én meg rángatni kezdem, de a szorítása túl erős.  Angyal, én nem úgy...
  – Isaiah, vigyél haza!  visítok fel. Ő azonnal elenged, akárcsak a tüzes vasat. Ő remeg a dühtől és elfojtott indulatoktól, én reszketek a könnyimtől. Morog valamit, de végül eleget tesz a kérésemnek és hazavisz. Meg se szólalunk az úton. Ahogy a ház elé érünk, azonnal kiugrok a járműből, s hátra se nézve berohanok a házba.

   A történtek a további napomra rányomják a bélyeget. A figyelmem percenként elterelődött, mígnem azon kapom magam, hogy algebrapéldák helyett azon agyalok, mi is történt volna, ha másképp alakul a délután. Talán megcsókolt volna? Nem valószínű, sőt képtelenség, mégis olyan jó belegondolni, ahogy magához húz, hozzám ér, végigsimítja az arcom. Képtelen vagyok őt kiverni a fejemből. 

     Tízkor már az ágyban vagyok, letusoltam és átöltöztem pizsamába, mikor lassan benyomódik mellettem az ágy, aztán egy kar és egy erős comb körém kulcsolódik. Arra alszom el, hogy a behatoló lágyan a fülembe suttogja: ,,Sajnálom, Angyal."            

10 megjegyzés:

  1. Jaj, ez nagyon jó lett. *_* Úúúgy imádom. ;) Hamar a következőt!!!

    VálaszTörlés
  2. Juuuuuuuuujj..Imadtam nagyon nagyon Jo lett ...hamar a kovit...csak igy tovabb.
    Xoxoxo R.K.❤

    VálaszTörlés
  3. Tisztelt Writer Girl!
    A mai nap tévedtem az oldaladra, és örömmel vettem észre, hogy egy non-fiction regényt olvashatok. Várakozva nyitottam meg a Prológust, majd az első fejezetet. Ahogy egyre többet olvastam kezdett olyan érzésem lenni, mintha már találkoztam volna a mondatokkal, az egyes jelenetekkel, de úgy gondoltam lehet, hogy csak túl sok New Adult könyv került a kezeim közé. Azonban ez az érzés nem hagyott nyugodni és leültem a könyvespolcom elé és átlapoztam a könyveimet. Biztosan ismered Kirsty Moseley The Boy Who Sneaks In My Bedroom Window című regényét. Ebben a pillanatban egy kicsit elkeseredtem, mert igaz, hogy nem teljesen szó szerint idézted az előbb említett írónő mondatait, de nekem akkor is nagyon zavaró a túlzott hasonlóság - igaz emiatt a többi fejezetet nem olvastam el, így csak az első két-három részről tudok nyilatkozni - és így sajnos az a mondatodat, ami a Szabályoknál írtál, miszerint a történet cselekménye a saját ötleteiden alapul, nem találom helyénvalónak. Én a helyedben megemlíteném, hogy az idézett történet alapján készült a tied.
    Kérlek ne érezd, hogy az alábbi mondataimat bántásként írtam, csupán figyelmeztetni szerettelek volna. Jobb tisztán neki indulni a dolgoknak, szerintem.
    További szép napot!
    Üdv.: Blanka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Blanka!
      Természetesen jó a megérzésed, valamikor nagyon régen olvastam a kötetet, s azt összekombinálva egyébb regényekkel, megalkottam a blogom. Azért írtam, hogy a sajátom, mert én is dolgoztam a különböző történetek összemixelésén, ezért is a sajátomnak érzem. De átírom, ha úgy jobbnak gondolod.
      UI. Egyáltalán nem bántottál meg, hisz valahol igazad van. Mindig fogadom a tanácsokat és megjegyzéseket.
      Writer Girl

      Törlés
  4. Kedves Writer Girl!
    Annyira örülök, hogy nem bántottalak meg, hiszen egyedül a jószívűségem vezérelt, nem szerettem volna, ha egy nálam "másabb felfogású" ember ír neked, mert mindezt leszámítva kedvelem a történetedet. Úgyhogy csak így tovább!
    Üdv.: Blanka (Bogárka)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mint már írtam, egyáltalán nem bántódtam meg, vagy ilyesmi. Furcsa is lenne az igazságon bántódni meg. Az egész történetet úgy alkottam, hogy az alaptörténet azonos a regénnyel, csak máshonnan is viszek bele szálakat, valamint ahogy azt én képzelem el. A kedvességet pedig köszönöm. :-)

      Törlés
  5. Szia!
    Tudom későn jövök azzal, hogy imádtam ezt a részt, de mindegy is. Szóval nagyon jó lett, és ahogy látom te is egyre jobban fejlődsz. :)
    Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon köszönöm a dicséretet, ha minden rendben megy, akkor a héten lesz rész. :)

    VálaszTörlés