2016. december 3., szombat

5.Fejezet

Sziasztok, blogmanóim. <3
Úgy éreztem, itt az ideje újra jelentkezni. Elvégre ha új nap, új hét, akkor már legyen új rész is, nem? Ezúttal is köszöntöm legújabb feliratkozónkat az oldalon. :) Remélem a történet elnyeri az ő tetszését is. 
UI. Új rész ITT ITT ITT  , valamint új blog nyílt ITT, látogassátok. :)) 
UUI. A szöveg stílusa egy kicsit más lesz, ez azért van. mert bétám így küldte vissza a javítás után, de remélhetőleg nem annyira zavaró.   

Mackenzie 


Reggel ismét egyedül ébredek, mellettem üres, és már kihűlt az ágy. Abban se vagyok biztos, hogy Isaiah egyáltalán mellettem maradt-e az éjjelre, miután besettenkedett hozzám. Az elsuttogott sajnálomra emlékszem, onnantól azonban semmire, amire akár hagyatkozhatnék is. Nem akarom magam ismét értelmetlen ábrándokba ringatni, mert a vége ugyancsak az lesz, hogy hatalmasat esek.
                                                              
Miután elvégzem a szokásos reggeli rutinom (tusolás, fogmosás, hajszárítás, fésülködés), belebújtok egy elnyűtt farmerembe és egy piros hosszú ujjú pólóba. Kivételesen nem érzem magam valami jól a saját bőrömben, ezért inkább lehámozom a nadrágot, s előkeresem egy régebbi, sötétkék példányom, ami nagyon hosszú ideje nem volt rajtam. Mily szerencse, sikerült belepasszíroznom magam, a látvány pedig már inkább tűnik elfogadhatónak. Az élettelen, lógó hajammal is kezdeni akarok valamit, de mivel már az időm nem igen engedi, s valljuk be, távol állok a népszerű lányos dolgoktól, csak egyszerűen befonom. Belebújtatom a lábam a piros teniszembe, aztán felkapom a táskám és letrappolok a lépcsőn, mielőtt még tükörbe néznék esetleg meggondolva magam. Hajlamos vagyok ilyenkor a legrosszabból is a legrosszabbat kihozni, ez családi örökletesség, de csakis női ágon, bezzeg a bátyám másnaposan is szívdöglesztően néz ki, ha mondhatok ilyent rá. Miközben szedem lefelé a lépcsőfokokat, azon kezdek agyalni, talán megkérhetném Kate-et, hogy segítsen nekem egy kis külső váltásban, hátha attól jobban érezném magam. Kate biztosan belemenne, na de én készen állok vajon erre? Eddig ugyan nem érdekelt, ki mit gondol rólam, de mióta Kate és én, úgy ahogy barátnőkké váltunk, s ezáltal ismét társasági lénnyé váltam, irritál, ahogy mások a hátamban nevetnek, esetleg mutogatnak rám. Tényleg meg akarok szabadulni ettől, méghozzá amilyen gyorsan csak lehet.

Jake kivételesen egyedül vár rám a konyhában, ez pedig alaposan meglep. Isaiah soha egyetlen napot sem hagyott ki, hogy nálunk reggelizhessen, ha esett, ha fújt, képes volt itt lenni még lázasan, sőt, még a himlőidőszakában is. Nem rá vall, hogy kihagyjon bármilyen pillanatot is, hogy a haverja hugicáját, azaz hogy engem szekálhasson. Lehet, hogy benőtt a feje lágya? Á, nem túl valószínű. Persze megpróbálom nem fitogtatni a témát, csak elhaladok a lázasan üzenetező bátyám mellett, s töltök magamnak egy tál müzlit, mert végre valahára megtehetem. Miközben befalok egy kanállal a cukros-mézes-fahéjas csodából, felpillantok Jake-re. Ő meg szinte észre se veszi, hogy létezem, annyira elvan a maga dolgával. Nyilván fontosabb, mint hogy végre feltűnjön neki, egy kis figyelem után ácsingózom.
 Magamban sóhajtva kanalazom tovább az ételt, mikor Jake lecsapja a telefonját a pultra, aztán végre, végre felém fordul. Már izgatottan várom, hogy mit is szól hozzám, hiszen ez egy ritka alkalom egyikre lesz, kár, hogy nem hívtam melléje a sajtót, hátha megörökítik nekem.
A bátyám enyhén összeráncolt szemöldökkel mered maga elé, majd felnéz a szemembe.
– Figyelj, Kenz, ma nem leszek itthon, csak később jövök – nyögi ki végre a baját, nekem meg minden lelkesedésem elszáll. Tipikus, ugyan mit is vártam, hisz ez itt Jake, az én testvérem, csak akkor szól, ha baja van, az pedig mindig csak valami nőügy lehet.
– Oké – vonom vállat, elvégre mit is tehetnék. Ő  egyértelműen kifejezte, hogy ,,Figyelj, Mackenzie, nem vagy valami érdekes társaság, hogy itthon dekkoljak melletted, ezért valami üresfejű liba mellett töltöm inkább az estét, majd éjjel jövök, ha már megfogott az apja, légy szíves, és nézd el nekem, jó?". Most mondjam azt, hogy kicsit sem örvendezek az ötletért? Jake akkor sem változtat az egészen, inkább hagyom, hogy élje az életét, én meg valahogy összeszedem a sajátom.  Tudom, hogy ezt kell tennem.
– Biztos nem baj? – szűkül össze a szeme. De, de baj, vedd végre észre magad! De persze, ehelyett csak megrázom a fejem, előszedek egy bágyadt mosolyt, s a további figyelmem a reggelim maradékának szentelem.
Jake végül leszáll a témáról, s visszatér a maga kis illúziójába, ahol mindenki imádja és mindenki odavan érte.

Nem Isaiah-val megyünk suliba, ami még inkább ledöbbentett. Jake is kivételesen nyűgölődik emiatt, utálja, ha vezetnie kell, bár ezt sosem értettem igazán nála. Eddig úgy gondoltam, a legtöbb fiúnak két dologra van szüksége: jó barátnőre és gyors sportkocsira. A testvérem ezek szerint megelégedett az előbbivel is. Útközben beszélt ugyan Isaiah-val, de a vége csak az lett, hogy a bátyám kicsit sem kedvesen elköszönt a haverjától, én közben lapultam. De az a fura hiányérzet, nem tudom miért, de nem akart elmúlni. Nem zavart olyan nagyon, hogy Isaiah ma reggel kimarad, de mégis idegen érzés volt számomra, hiányzott, pedig Isten a tanúm, én nem akartam, hogy kötődni kezdjek hozzá. Isaiah elég nyilvánvalóan kijelentette, én nem vagyok az ő számára olyan nagyon fontos, hogy miattam kockáztasson. De akkor miért éreztem mégis magam ilyen pocsékul?

Legnagyobb örömömre Kate a parkolóban vár engem. Látom Jake szemét kikerekedni, ahogy a barátnőm az autóhoz riszálja magát. Aznap épp egy farmerszoknyát visel, ami ha pár centivel rövidebb lenne, valószínűleg be kellene tiltatni, melléje pedig egy fehér csipkés felsőt és fehér bokacsizmát. Magamban nevetek, mikor a bátyám kapkodni kezdi a levegőt. Tudom én, hogy Kate vadítóan fest, és szerintem ő maga is tudja magáról, ráadásul ki is használja, s úgy veszem észre, elég sikeresen.
– Szia, Kenzie – hajol hozzám a lehúzott ablakon keresztül. – Hogy vagy?
Kedvesen visszaválaszolok, miközben kiszállok az autóból, a hátamra penderítem a táskám, sietősen elköszönök a még mindig kábult bátyámtól, és elindulok az iskola épülete felé, hogy elkezdjek egy újabb napot.

Egészen ebédszünetig nem hallok Isaiah felől semmit se, bár Jessicának hála, abban biztos lehetek, hogy nem halt meg, ugyanis a csaj általában nyilvánvalóvá teszi, ha épp az említett sráccal üzenetezget, vagy bármi egyebet tesz. Igazából időm sincs, hogy vele foglalkozzak, hála Kate-nek, aki mindenhová magával rángatott. Mikor közöltem vele, mire szeretném megkérni, azonnal sikítórohamot kapott, utána pedig közölte, hogy mi állna jól nekem, hol is fogunk vásárolni, mert bizony vásárolni is fogunk, aztán pedig még arra is rábeszélt, hogy a hajamból is kivágjanak. A festésbe már nem mentem bele. Ahogy abba se, hogy hirtelen pasit kerítsünk nekem, de Kate határozott volt az elhatározása mellett.
Mivel mint említettem, Kate elég meggyőzhetetlen, még arra is képes volt rávenni, hogy akár akarom, akár nem, de ott ebédeljünk, ahol a múltkor is, azaz egy szóval a ,,nagymenők" asztalánál. Szerintem nem is kell mondjam, hogy kitörő örömmel vártam a szünetet.
Ahogy az asztal felé indulok, kezemben az uzsonnás dobozommal, érzem magamon Jessica dühvel és gyűlölettel teljes pillantását. Mélyet lélegzem, előbb be, aztán ki, végül levágom magam az asztalhoz, s mily szerencse, ismét Isaiah-val szemben ülök. A sorsnak valahogy mindig sikerül átvernie engem, a saját kedvére szórakozik velem.

Érzem magamon, hogy megint mindenki engem figyel, de fel nem nézek, nem én! Mellettem Kate megszorítja a vállam, aztán ő is odaül mellém, így most már ketten osztozhatunk Jessica égetően utálkozó nézésén. Hamarabb meg kellett volna tennem ezt a lépést, s visszajönni ide, annyira jól esik, hogy ezzel bosszanthatom a szőke boszorkát. Deres mosoly kíséretében beleharapok a szendvicsembe, élvezem a sajt isteni ízét, úgy téve, mintha mindenki más csak töltelék lenne az én világomban. Valahol legbelül fellángol a magabiztosságom csöppnyi lángja, ez pedig egyenesen felemelő. Itt az ideje a változtatásnak, én pedig soha többé nem leszek áldozat, teszek arról.
Amikor végzek az ételemmel, a táskám után nyúlok, hogy elpakoljak, s így elkapom egy pillanatra Jessicát, ahogy Isaiah-val összetapadnak. Alig sikerül elnyomnom a hisztérikus röhögést, gyorsan köhögéssel leplezem, de ettől az egész helyzet még ugyanolyan abszurd és kiszámítható. Isaiah egyszer sem néz felém, de ha meg is tette, biztosan csak egyetlen apró pillantás lehetett, mert én nem érzékeltem mindebből semmit.
Ahogy ismét feltekintek, véletlenül összetalálkozok Jessica sötét szemeivel, ő pedig önelégülten, egy győztes nézésével illet engem, mégsem reagálok rá semmit. Mikor becsengetnek, felemelt fővel, hihetetlen önbizalommal hagyom el az étkezdét.

Isaiah

Nézem, ahogy Angyal kilép az ebédlőből. Valahogy teljesen másképp néz ki, mint egy héttel ezelőtt. Ez az új lány, a barátnője furcsa, megmagyarázhatatlan hatással van rá, mert Angyal nemcsak, hogy enyhe külső változáson ment át, de mintha a személyisége is fejlődött volna, nagyon jó irányba természetesen. Egészen jót tesz neki, hogy hirtelen felbátorodott, az arcába is visszatért a rég elveszettnek hitt fény. Szinte beragyogja az egész helyet, a gyönyörűsége most még a szokottabbnál is jobban elkápráztat.
– Isaiah, figyelsz te rám? – váj bele hosszú körmeivel Jess a karomba. Bosszúsan felszisszenek, s visszafordulok feléje, miközben az eszem még mindig Angyal körül forog. 
Egyszerűen képtelen vagyok Jessre figyelni, egyáltalán nem érdekel, hogy hova megy buliba, kivel, vagy éppenséggel mit vesz fel. Nem vagyok sem pletykázótárs, sem a barátja, de a csaj elég nehezen fogja fel mindezt. Azt is észrevettem, mennyire ki nem állhatja Angyalt, ez pedig dühít engem. Hogy nem lehet kedvelni azt a ragyogó szépséget? Ráadásul Jessnek semmi oka utálni  Angyalt, mert egyáltalán nem ártott senkinek, s nem is jelent veszélyt a pozíciójára. Számomra az ilyen lányos dolog érthetetlen. 
– Egyáltalán nem figyelsz – biggyeszti le a száját a szőkeség. – Baj van? 
– Nem, nincs – rázom a fejem. 
– Az jó – vigyorog, aztán úgy folytatja a mesélni valóját, mintha olyan nagyon érdekfeszítő lenne. – Szóval arra gondoltam, eljöhetnél velem a buliba. Tudod, ez egy olyan páros dolog, mi meg ugye barátok vagyunk. Úgyhogy mehetnénk együtt. 
A szavaiból ítélve Jess egyáltalán nem úgy gondol rám, mint egy barátjára, de nekem sem kedvem, sem türelmem ismét a fejébe verni, hogy köztünk nagyon régen vége mindennek, de MINDENNEK. 
– Nem tudom, Jess, meggondolom – rázom le, aztán felállok az asztaltól, és az imént kilépő Angyalt utánozva én is otthagyom a többieket. 

***

Én viszem haza Angyalt, de egy árva szót sem szólunk. Angyal durcás Jake miatt, aki egyszerűen lekoptatta, én meg képtelen vagyok megszólalni. Azt is biztosan tudom, hogy haragszik a tegnap indulatból és elhamarkodottságból kikiabált szavak miatt. Őszintén, én is haragudnék magamra a helyében. 
Kétszer is kinyitom a szám, hogy megszólaljak, de nem sikerül egyetlen hangot se kinyögnöm. Gratulálok Walker, micsoda munka! Elvileg tizennyolc vagyok, sokszor mégis inkább hasonlítok egy háromévesre. 

A házukhoz érve Angyal azonnal kiugrik a kocsimból, én pedig, miután hezitálok egy sort, utána indulok. Jake-nek nem tetszene, hogy kettesben leszek a húgával egy házban, most viszont teszek arra, Jake mire is gondolna most, elvégre ő épp randin van, nekem pedig szükségem van arra, hogy a húga mellett lehessek, különben megőrülök. Így követem az apró lányt, próbálva lecsillapítani a szívem őrült verését és a megmagyarázhatatlan izgalmat, ami a társaságában mindig rám tör. 
Angyal még mindig figyelmen kívül hagy engem, lepakol, majd a konyhába indul. Továbbra is a nyomában kullogok. Ahogy megbotlik az ajtóküszöbben, gyorsan utána kapok, a mellkasomhoz szorítom a törékeny, karcsú alakját, beszívom a mámorító illatát. Éjjelente ugyan magamhoz ölelem, de hiányzik az, hogy hozzám préselődjön, odaadással bújjon hozzám. Annyira hiányzott már a közelsége, most pedig egyszerűen nem akarom elengedni. Ő küzd a szorításom ellen, ami meglep és egyidejűleg szórakoztat is, mégsem ér el vele semmit, hisz háromszor akkora vagyok, mint ő. Magam felé pördítem, hogy az arcába nézhessek. Erre elkapja a fejét. Megragadom a keskeny derekát, felültetem a konyhapultra, s felemelem az állát, így nagyjából egy szemmagasságban vagyunk. Angyal levegő után kapkod, az arca  sápadt, az ajkát harapdálja. Akaratom ellenére odakapom a tekintetem, annyira megbabonáz a vérvörös ajka, amit most éppen megnyal. Nem tudok uralkodni magamon, érzem, ahogy a hormonok átveszik felettem az irányítást.

Lassan feléje hajolok, már magamon érzem a forró leheletét. Ha egy picit felém billenne, felfalhatnám az ajkát. De ő inkább meglök, s váratlanul hatalmas taslit teker le nekem. Meglepődve dörzsölöm a fájó pontot. 
– Angyal – bököm ki hökkenten. Ő indulatosan emeli rám a könnyáztatta szemét. 
– Nem vagyok játékszer – rázza a fejét. Ezzel fogja magát, és felrohan a szobájába. Egy ideig csak állok ott egy helyben, földbe gyökerezett lábbal, majd a falba bokszolva átkozódom, s úgy döntök, most okosabb lesz hazamennem és lenyugodnom, mielőtt még egy hülyeséget elkövetek, ezzel még inkább eltaszítva magamtól az én Angyalom.

8 megjegyzés:

  1. Egyszerűen imádom<3 Nem tudok mit mondani. Imádom, hogy a csaj nem azonnal adja oda magát a fiúnak, hanem ép ésszel gondolkodik. Mostanában kevés az ilyen sztori.
    Várom a következőt*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, igyekszem úgy írni, hogy ne legyen annyira sablontörténet. :)

      Törlés
  2. Mint mindig, ez is szuper rész lett. ;) Ennél többet nem is kell mondani. Hamar a következőt!!

    VálaszTörlés
  3. Uuuuuu.....nagyon nagyon tetszik
    ❤❤❤

    VálaszTörlés
  4. Én már nagyon vártam ezt a fejezetet. Komolyan mondom, hogy fantasztikus ez a történet.(Persze az írásodat is beleértve) Már nagyon várom a következő fejezetet, sőt úgy, mint a többit. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a legutolsó fejezetet elolvasni. És most jut eszembe, hogy kérdeztem már tőled azt, hogy hány fejezetesre tervezed ezt a blogot? Ha igen, akkor bocsi. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a bókot. Egyelőre még nem tudom, hány részesre is tervezem a történetet, maximum harminc, vagy egy picivel több, de semmiképp sem akarom túlzottan elhúzni. Minden esetre még megválik. És még nem kérdezted meg. :)

      Törlés