2016. november 18., péntek

4.Fejezet

Sziaasztook, blogmanók. :) 
Újabb részt hoztam, mert ez így van rendjén. És persze azért is, hogy ne unatkozzatok. Nem mellesleg köszönöm az újabb feliratkozót is. :)) 
Most nem fogom ilyen-olyan fecsegéssel megtölteni a sorokat, amúgy sincs amit mondanom. Ha tetszik a rész, dobj egy komit. 


Mackenzie

       – Ki nem állhatom azt a szőke tyúkot!
     Kate úgy káromkodik mellettem, hogy abba egy kocsmáros is simán belepirulna. Mosolyt csal az arcomra, miként ócsárolja mellettem Jessicát, elvégre én is ugyanezen az elven vagyok. Kétség sem fér hozzá, hogy Jessica rám célozgatott egész ebédidő alatt, próbálva kizökkenteni engem. Még szerencse, hogy Kate mellettem volt, ez pedig némileg megdobta az amúgy mínusz számokat ütő magabiztosságom.
    Az egyetlen dolog, ami bántott, hogy Isaiah egész idő alatt ott ült mellettünk, szerintem még értett is minden apró célzást, mégsem tett ellene semmit, s ezzel vagy saját bátortalanságát, vagy nemtörődömségét fejezte ki úgy Kate felé, ahogy felém is. Ami számomra még mindig érdekes és megmagyarázhatatlan, lévén Isaiah az éjszakáit mellettem, pontosítok, körém tekeredve tölti el, aztán ha arról van szó, hogy kiálljon értünk a barátnőjével szemben, ha az a lány egyáltalán a barátnője, én nem értem a kapcsolatukat. Nem vártam nagy dolgot, se oldalas szerelmi vallomást, sőt, még baráti kinyilatkoztatást sem, csupán annyi volt a vágyam, hogy azért észrevegye, érzékenyen érintenek a gonosz megjegyzések.

     Az emberek szerre megbámulnak, ahogy végighaladtam a folyóson. Gondolom, ennek az az oka, hogy annyi idő után végre visszatértem a társadalmi életbe, de az is lehet, hogy csak a mellettem haladó egzotikus szépségnek volt betudható a hirtelen kapott jelentőség. Minden esetre kényelmetlenül érzem magam a szempárok özönében, legszívesebben összehúznám magam nagyon kicsinek, és elbújnék jó messzire. Vagy mondjuk az is lehetne egy jó megoldás, ha feltalálnám az időgépet és visszamennék az időbe, ahol jól megráznám a fiatalabbik énem, közölve vele, hogy jobban figyeljen a lába elé. Habár ez elég szürreális, arról nem is beszélve, hogy a régebbi énem biztosan szívhűlést kapna azonnal, ha szembetalálná magát velem. Komolyan gondolkodhatnék értelmesebb dolgokon, mint az időgép feltalálása, esetleg az értelmesebb gondolatok segíthetnének a társadalmi beilleszkedésbe, s nem néznének úgy rám, mint valami marslakóra, aki most huppant ide.


   Kate mellettem tovább mesél, közben kicsit sem kedvesen lökdösi félre az utunkba kerülő, bámészkodó alakokat. El-elmosolyodok, ahogy hallgatom, a szívemben a remény csírát ver és egyre növekedik. Nagyon jól érzem magam e mellett a lány mellett, mert tudom, hogy gondot visel  rám és törődik velem. Aztán lefagy a mosoly az arcomról, ahogy meglátom a személyt, aki legnagyobb valószínűséggel rám vár, lazán a falnak támaszkodva, kutató szemeivel méregetve.

   – Jól vagy? – néz rám Kate aggódva, ahogy megtorpanok a folyosó közepén. Arcomból minden szín kifut, a szívem hevesebben ver, mint általában, félelem és izgalom ijesztő egyvelege bugyog fel bennem. Isaiah enyhén nyugtalan arccal pásztáz engem, miközben valami megfejthetetlen érzelmet sugároz a tekintete. Mégis olyan tökéletes, ahogy ott áll, mozdulatlanul, nem is figyelve a többiekre maga körül, csak egyedül rám fókuszál. Annyira másnak tűnik, hogy nincs körülötte a rajongótábora, sokkal inkább hasonlít arra az emberre, aki éjjelente álomba ringat engem. Hiányzott már ez a látvány!
     Egyre közeledünk hozzá, ő meg csak áll lecövekelve egy helyen, de a tekintete vonz, szinte már-már parázslik. Ilyenkor jó lenne egyszerűen megfordulni és elszaladni, ha ettől nem néznének agyamentnek. Így akaratlanul is, de közel kellett mennem hozzá. Mikor továbbra se tett egyetlen tapodtat se, már azt hittem, megúszom az egész helyzetet. Persze a szerencse és én nem vagyunk valami jó ismerősök, ezért amikor kiléptem volna az ajtón, Isaiah elkapta a karom, egyértelműen jelezve, hogy valamit akar tőlem. Kate elkerekedett szemekkel bámulja a fiút, szólni azonban nem mert, inkább amilyen gyorsan csak lehetett, elszelelt. Szép kis barátság a miénk, mondhatom!

     Isaiah, meg se várva, hogy tiltakozni merjek, húzni kezd magával az emberek tömegén át az autójáig. Közben próbálom kitépni magam a szorításából, mert bár ez itt Isaiah, kezdem furcsán érezni magam az érintése miatt, a szemem előtt már apró fekete pontocskák játszanak, a sav pedig a torkomba zúdul.  A körmeimet a bőrébe vájom, hátha ezzel elérek valamit, de csak egykedvű morgást kapok cserébe, semmi mást. Tántoríthatatlanul vonszol engem a kocsija felé, én pedig, lévén kisebb és erőtlenebb vagyok nála, követem, erőfeszítéseket téve, hogy a rosszullét valahogy elmúljon.
Az autó előtt áll le és enged el, majd kinyissa előttem az ajtót és a fejével int, hogy üljek be. Makacsul tiltakozom, állok, mint a cövek. Ezt persze nem veszi jó néven, mert rosszallóan bámul rám és elhúzza a száját.
     – Angyal, szállj be  utasít.
   – Nekem te ne mond meg, mit csináljak  csattanok fel. A szemem szikrákat szór, de neki is. Haragosan nézzük egymást.
   – Angyal, komolyan mondom, ülj be. Nem akarok veszekedni  mormogja lehunyt szemmel. Nagyon úgy néz ki, mintha még türelme se lenne hozzám. Szótlanul, feszes tartással csúszok be a hátsó ülésbe, besüppedek és azonnal bújni kezdek egy könyvet, nehogy Isaiah-ra kelljen néznem. Ő persze rajtam tartja a szemét, ami zavar is, mégsem nézek fel. Hallom, amint motyog valamit az orra alatt, de nem értem tisztán, minden esetre a viselkedésemre utal.
   Az autó elindul, én pedig már nem tudok megszabadulni.

     Nem tudom, mennyi időt utazhattunk, de ha becsülnöm kéne, nagyjából húsz percet mondanék. Az út utolsó fele elég rázósra sikeredett, a könyvet is muszáj volt eltennem, utána pedig inkább az utat bámultam. 
Egy folyó mellett lassítunk le. A víz lágy hangján és a néhol elejtett bokrokon kívül a hely teljesen sivár és elhagyatott.  Úgy érzem magam, mint egy horrorfilmben, ahol szegény ártatlan lányt kiviszik  a pusztára, ahol aztán elveszik az életét, annyi különbséggel, hogy én nem vagyok ártatlan. Közel sem, olyan titkokat rejtegetek, amiért az emberek végtelenül megvetnének és elutasítanának engem.
     Épp csak leállunk, azonnal kipattanok, és mint a veszett vad, úgy vetem magam rá.
   – Te normális vagy?!  támadok rá, s akkorát csapok a mellkasára, hogy hátratántorodik. Még én magam is meglepődöm a hirtelen jött erőtől, de utána folytatom, amit elkezdtem. - Mi vagyok én, valami gumibaba? Mert tudd, hogy nem! Engem te nem ráncigálhatsz csak úgy el, sőt, békén kellene hagynod. Neked valami nagyon a fejedbe ment.
   – Nem akartál beszélni  vont vállat, mintha minden tökéletesen rendben lenne. – Gondoltam, miért ne.
  – Aha, szóval miért ne, hurcoljuk ide Mackenziet, aztán lesz, ami lesz, senkit sem érdelek, mit gondol. Persze, ha más sem törődik velem, pont te ne legyél kivétel – fortyogok magamban. Olyan vagyok, mint egy időzített robbanóeszköz.
   – Tudod, hogy törődök veled  sértődik meg. 
  – Nem – rázom a fejem.  Azt tudom, hogy magaddal törődsz. A többit csak remélni merem. Most pedig vigyél haza.
  – Azt nem tehetem  makacskodik. Leesett állal pillantok rá, döbbenetet és hitetlenséget tükröz az arcom. Ő rendíthetetlenül néz vissza rám, aztán hirtelen ellágyul az arca,  Figyelj, Angyal, nekünk beszélnünk kell. Ha akarod, ha nem. Van jó pár dolog, amit meg kell vitatnunk. 
Beleharap az ajkába, hezitál, aztán belekezd, nekem pedig a szívem szakad. 
  – Szóval csak annyit akartam mondani, Angyal, hogy tényleg sokat jelentesz nekem, de ha a bátyád rájönne a dologra, nagyon megbánnánk. Nem ér annyit az egész  fejezi be a litániát, és tessék, megint értéktelennek érzem magam. Keserűen felkacagtam, mire Isaiah is rádöbbent, mi csúszott ki a száján, aztán összeszorított ajkakkal közelebb lépett, de én hátráltam, miközben megöleltem saját magam. A szemembe gyűlt könnycseppek azzal fenyegettek, hogy bármelyik pillanatban kicsordulhatnak.
  – Ó, szóval fontos vagyok, de közelről sem érek annyit, hogy törődj velem  nyögtem ki. Fájtak a szavak, mint egy-egy ökölcsapás.
  – Nem, félreérted....  kezdett bele, de folytatni nem tudta, inkább feldühödött és belerúgott egy kődarabba, miközben átkozódott.
  – Vigyél haza  suttogtam, a könnyek pedig megállíthatatlanul elindultak. Már tenni sem akartam ellene.
  – Nem  kiáltott fel. Közelebb jött, én hátrább léptem. Mikor felém nyúlt, összerezzentem.
  – Haza akarok menni  ismételtem önmagam.
  – Nem  rázta még mindig a fejét. A keze elkapja a csuklóm, én meg rángatni kezdem, de a szorítása túl erős.  Angyal, én nem úgy...
  – Isaiah, vigyél haza!  visítok fel. Ő azonnal elenged, akárcsak a tüzes vasat. Ő remeg a dühtől és elfojtott indulatoktól, én reszketek a könnyimtől. Morog valamit, de végül eleget tesz a kérésemnek és hazavisz. Meg se szólalunk az úton. Ahogy a ház elé érünk, azonnal kiugrok a járműből, s hátra se nézve berohanok a házba.

   A történtek a további napomra rányomják a bélyeget. A figyelmem percenként elterelődött, mígnem azon kapom magam, hogy algebrapéldák helyett azon agyalok, mi is történt volna, ha másképp alakul a délután. Talán megcsókolt volna? Nem valószínű, sőt képtelenség, mégis olyan jó belegondolni, ahogy magához húz, hozzám ér, végigsimítja az arcom. Képtelen vagyok őt kiverni a fejemből. 

     Tízkor már az ágyban vagyok, letusoltam és átöltöztem pizsamába, mikor lassan benyomódik mellettem az ágy, aztán egy kar és egy erős comb körém kulcsolódik. Arra alszom el, hogy a behatoló lágyan a fülembe suttogja: ,,Sajnálom, Angyal."            

2016. november 6., vasárnap

TAG - Inkább könyvek

Sziasztoook. :) 
Úgy döntöttem, a mai nap még egyszer jelentkezem, de nem résszel, hanem egy ilyen TAG dologgal, amit köszönök egy névtelen olvasómnak, aki e-mailben kihívott engem erre. Úgy terveztem, hogy 3000 oldalmegtekintés fölött csinálom ezt meg, de meglepetésként ért, hogy a történet már elérte ezt a limitet, szóval most így fogok ,,ünnepelni". :) 




1. Inkább csak trilógiákat olvasnál vagy egyrészes könyveket?
Na mármost, ilyen kérdéssel indítani nem ér. Pláne, hogy válaszolni se tudok. Teljesen mindegy, hogy egyrészes-e vagy nem, csak jó legyen. De mivel muszáj válaszolni erre a kérdésre, akkor inkább a trilógiákat választom, de csak azért, mert az hosszabb. :D

2. Inkább csak férfi vagy csak női íróktól olvasnál?
Hmm...újabb beugratós kérdés. Most miért?? Amúgy a kérdésem a női írók, az ő stílusukat valahogy közelebb érzem magamhoz. DE, mint mindig, most is vannak kivételek, méghozzá jó sok.

3. Inkább könyvesboltban vásárolsz vagy megrendeled a könyvet?
Mivel nálunk fele nem igazán egyszerű csak úgy egy könyvesboltba beugrani, ezért szerintem inkább az utóbbi, bár azt se gyakran teszem. Én személy szerint, ha el akarok olvasni valamit, akkor rákeresek a netten és megpróbálom letölteni. Rengeteg oldal foglalkozik ilyesmikkel, szóval elég könnyű. Ha meg nem találom az adott könyvet, akkor szenvedek, méghozzá napokig, míg valami jobbat nem kapok. :D

4. Inkább film vagy inkább tévésorozat legyen a könyvből?
Ez se egy olyan dolog, amit egy olvasómániástól ér megkérdezni. Mivel válaszolni még mindig muszáj, akkor inkább tévésorozat legyen. És hogy miért? Mert az is hosszabb lenne.

5. Inkább író lennél vagy inkább könyvkritikus? 

A válaszom egyértelmű, teljes mértékben író lennék. Ennek az oka, hogy imádok mindenféle írást megosztani másokkal és imádom a pozitív visszajelzéseket. Könyvkritikus pedig azért nem lennék, mert majdnem minden könyvet szeretek és azokat felmagasztalnám, amiket pedig ki nem állok, azokat egyértelműen porig aláznám.

6. Inkább a húsz kedvenc könyvedet olvasnád egész életedben vagy inkább mindig újabbakat?
Miéééért????!! Mire fel ezek a kérdések? Most komolyan ki akarnak csinálni vele? Mert ismétlem  szerintem igenis érzéketlenségre vall, ha ilyesmit kérdeznek egy komoly könyvmolytól. És az is szégyenletes, hogy azt gondolják, kedvenc könyveim skálája kihal húsz könyvben, mert amúgy nem. Ha fel kellene sorolnom kedvenc könyveimet, az hosszabb lista lenne, mint a Mikulás karácsonyi listája. :D A kérdésre válaszolva azonban, mindig szeretek új könyveket kipróbálni és elolvasni, de a kedvenceimet se hagyom el sosem. Szerintem itt egy is-is megoldás lenne a nyerő.

7. Inkább könyvtáros lennél vagy könyvesbolti eladó?
Könyvtáros lennék, mert megszakadna a szívem, ha egy könyvet el kellene adnom, amit mondjuk magamnak szántam vagy megkedveltem.

8. Inkább napi öt oldal vagy heti öt oldal?
Ez most komolyan kérdés? Egyértelműen napi öt oldal, de mondjuk ez hangulattól és lehetőségtől függ. Példaképp felhoznám, hogy egy ezer fölötti oldalszámmal rendelkező ANGOL könyvet elolvastam alig három nap alatt, mert az volt az egyik kedvenc könyvsorozatom, az Angyali gonosz folytatása. Az egész SZJG sorozatot pedig (a Kalauz kivételével persze, ezt utólag olvastam) alig két hét alatt el is tettem láb alól. Egy alig háromszáz oldalas könyvet mégsem voltam képes egy hét alatt sem elolvasni, mert a tanulás és tanulás minden időmet elfoglalta. Szóval, a helyzet az, hogy minden lehetőségtől és időtől függ, ha van időm, napi öt és még sok plusz oldal, ha pedig nincs, akkor örülök, ha heti ötre van alkalmam.

9. Inkább csak a kedvenc műfajodban olvasnál vagy mindegyikben, kivéve a kedvenc műfajodat? 
Elég nyakatekert egy kérdés ez. :D A válaszom, hogy a kedvenc műfajomban olvasnék, abban is olvasok. Ezek leginkább a romantikus könyvek, persze a kortárs könyvekről beszélek, gimis sztorik, néha egy kis fantasztikus regény is jöhet. Sose lennék képes horrort a kezembe venni.

10. Inkább olvasnál rendes könyveket vagy inkább e-bookokat?
Mint említettem, én az utóbbi mellett vagyok. Nincs különösebb oka, nem is kockulok, csak nekem így egyszerűbb, könnyebben kivitelezhető és kényelmesebb. Persze szeretek rendes könyveket is a kezemben tartani, ha megtehetem, de mindig több az a könyv, amit e-book formátumban olvastam el.

10 + 1. Inkább kemény borító vagy inkább puha borító?
Kemény borító, egyértelműen. Szeretem a strapabíró könyveket. :)  





3.Fejezet

Sziasztok, édeskéim. :) 
Újabb rész a láthatáron. Az előző egy kicsit rövid lett, amit nagyon, de nagyon sajnálok, most azonban próbáltam összeszedni magam és valami hosszabbat írni. Remélem, sikeredett. Nem mellesleg köszönöm az immáron 3000 (!) fölötti oldalmegtekintést. 
Kérlek, nézzetek be IDE is, és írjatok véleményt. :) 
Puszi nektek, 
xx Writer Girl 
UI. Köszönöm a +1 feliratkozót. :) Szép lassan, de gyűlünk. 

*Mackenzie* 

   Mindent megtölt a finom, fehér, rossz szagú por. A szekrény legfelső polcáról borult ki. Olyan, akár a porcukor. Talán az íze is hasonló. Szívesen megkóstolnám. 
     Kíváncsian nyúlok utána.
Anya haragosan rángatja a kezem. 
   – Eszedbe se jusson, Mackenzie  mered rám.  Ne is nyúlj soha ilyenhez. Tégy fogadalmat. Ez rossz, kicsim. Nagyon rossz. Gonosszá teszi az
embereket. 
    Elgondolkodva bámulom az ujjaimra tapadt anyagot. Vajon apa is emiatt lett olyan szívtelen?  

  Idegesen toporgok az étkező előtt. Utoljára kilencedikes koromban léptem be ebbe a pletykafészek, undorító, mélységesen visszataszító helyiségben, az pedig bőségesen elegendő volt nekem. Azóta se tudom kitörölni az emlékét annak a megalázó pillanatnak.
Kilencedikesként mindenki lelkes, ez alól én magam sem voltam kivétel. Mindig szerettem volna a nagy bátyám nyomdokaiba lépni, olyanná válni, mint ő. Olyan népszerűvé, közkedveltté, menővé.
Jessica is akkor kezdte meg a kilencedik évét, s már az első pillanatban lecsapott minden jobban kinéző személyre. És ahogy már meséltem, érthetetlen féltékenységet táplált irántam. Azóta ez amúgy szerintem mérhetetlen gyűlöletté vált.

     Kilencedikes tanévem harmadik napján történt, hogy vidáman szedtem a lábam Jake és Isaiah asztala felé, kezemben a tálcával. Aznap almaszószt  adtak, ami bár finom, de rettentően ragadós. Szinte gyanútlanul sétáltam át a többi már ebédelő között, mikor a semmiből egy láb hitelen kiakasztott. Életem legmegalázóbb pillanata volt, mikor ott ültem a padlón, hajamat és kedvenc fehér ruhámat belepte a mézes trutyi, miközben mindenki, de mindenki rajtam nevetett. Az után már kerültem a helyet és önkéntes számkivetettként a könyvtárban töltöttem minden szabadidőmet.
     A szívem most is azt ordítja, forduljak meg és fussak. Elvégre nem hiányzik még egy megaláztatás. Nem tudhatom, mennyit vagyok képes még elviselni.  Megtanultam, hogyan legyek bár erős, mégis van valami, ami képes arra, hogy megtörje ezt a védekezést. Mint egy apró rés a végeláthatatlan várfalon, érzékelhetetlen, szinte fel sem tűnik, mégis épp elég, hogy rommá döntse azt.  Már épp azon vagyok, hogy megfordulok és eltűnök, mikor Kate libbent felém, hatalmas vigyorral az arcán.               Eltűnődök, vajon neki voltak-e rosszabb pillanatai az életében, vagy mindig ennyire boldog volt.És vajon megbánja-e valaha, hogy velem kezdett barátkozni. Nem áll szándékomban tönkretenni őt egyáltalán, mégis fel kell készülni mindenre, ami velem lehet kapcsolatos. Ahogy régebben apa használta anyára ezt a jelzőt, önmagamra is nyugodtan mondhatnám, lelkileg és érzelmileg instabil vagyok. Annyi a különbség, hogy ez apa részéről rosszindulatú kijelentés volt. Velem valóban ez van.
Kate mellém ér, arcán még mindig boldog kifejezéssel. Olyan kedvesen néz most rám, szinte érzem, mennyire fájni fog, mikor majd ő is elpártol tőlem.
    Szia, Mac  köszön jókedvvel.  Ugye nem baj, hogy így hívlak?
Megrázom a fejem, elvégre mit is mondhatnék? Az Angyal után már azt se bánom, ha pocoknak, vagy ilyesminek nevez. Ráadásul mindig anya mondta nekem ezt a nevet. Legalább valami anyára emlékeztet. Ilyenkor érzem, mennyire nagyon hiányzik anya.  biztos segíthetne nekem, talán még egy másik iskolára is rávehetném.
     Kate karon ragad, s én elcsodálkozom, hogy kivételesen nem jön a hányinger, amit idegen emberek érintése vált ki belőlem. Bár Kate nem idegen, de nem is valami közeli barát, így az egész nagyon meglepő. És mindemellett mégis remek érzés.
Egy pillanatra lehunyom a szemem, ahogy belépünk az étkezőbe. Minden szem ránk szegeződik, lévén Kate kicsit sem finoman lökte ki az ajtót, aztán megkezdődik a pusmogás. Érzem magamon a többiek tekintetét, tagadhatatlanul zavar. Kate egy pillanatra megáll, aztán a tekintete megakad Isaiah asztalánál és elkezd arrafelé húzni. Ó, Istenem, csak ezt ne!

   Isaiah és Jessica feje egyszerre emelkedik fel. Az előbbi reménykedve néz rám. Ellenségesen méregetem, Jessica pedig ugyanígy néz engem. Szépen ívelt szemöldökét felhúzza, mintha üzenné: ,,Jobb, ha elmész, vagy meghalsz". A többiek kíváncsian bámulnak minket, szerintem várják, mi is lesz ebből. Kate mit sem törődve ezzel csak megy előre, mosolyogva bámul a kíváncsi Jakere.
    Sziasztok, remélem ideülhetünk.
Meg se várva a választ, leránt maga mellé, így pontosan Isaiah-val kerülök szembe. Magamban átkozom a sorsot.
    Nahát, Mackenzie, milyen rég láttalak itt  nyávog Jessica, közben szinte átdöf a tekintetével. Csak megvonom a vállam, de nem válaszolok. Inkább úgy teszek, mintha a kezemben lévő sajtos-sonkás-paradicsomos szendvics annyira szórakoztató lenne. Persze ez tök átlátszó dolog, e még mindig jobb, mint jópofázni ezzel a lánnyal, aki tagadhatatlanul minden iskolai szenvedésem oka.
   Csak egy pillanatra emelem fel a tekintetem, de egyből elkapom, mikor találkozom Isaiah fájdalmasan szép szemeivel. Tekintete szinte lyukat éget az arcomon, mégsem nézek rá még egyszer. Még mindig haragszom rá.
    Szóval, Kate  fordul Jessica figyelme ezúttal Kate felé.  Te vagy az a cserediák, nem?
    De  bólint az említett, de ő sem szentel sok figyelmet a kihívó szőkeségre.
    Á, akkor nyilván azért nem érted még a dolgokat  nevet fel a boszorka, közben fintorogva néz rám. Egészen biztosan arra utal, hogy még nem fordult ellenem.
   Vagy csak nem érdekelnek ezek a bizonyos ,,dolgok" - vág vissza Kate, a dolgok szónál idézőjeleket rajzolva a levegőbe. Persze, ő is érti, miről van szó. Csak a két fiú nézi ezt a kis szópárbajt zavarodottan. Jessica elvörösödik a válaszon, aztán inkább Isaiah-ra fordítja minden figyelmét, szinte rátapad. Keserűen elmosolyodom, miközben újat harapok a szendvicsből.

*Isaiah*  

     Esküszöm, ez a lány egészen megőrjít! Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, bárhogy is próbálom, s bármennyire is tudom, hogy tilos lenne még csak rá gondolnom is. Jake egyértelműen közölte ezt velem, még évekkel ezelőtt. Az csak egy másik dolog, hogy képtelen vagyok kiigazodni rajta. Először kedves, aztán hirtelen eltűnik a szobájából, ezzel a frászt hozva rám, most meg annyi ideje végre odaül hozzánk, mégsem vesz figyelmembe engem. Teljesen összezavarja az agyam, de ezzel mégis annyira vonzóvá teszi magát a szememben.

     Sosem volt kérdés, hogy Angyal (sosem tudtam és nem is tudok az igazi nevén rágondolni) mindig szép lány volt, törékenysége és bizonytalansága a legelső pillanatban megfogott. Sokszor gondolkodtam azon, mi is lenne, ha megütném az apját, mikor bántja őt. Nem kis bátorságot kellet összeszednem, hogy azon a bizonyos estén bemásszak hozzá, utána pedig egyszerűen képtelen voltam leszokni róla. Ő lett az én drogom.  Végigkísértem a felnövését, a szeme előtt vált egy gyönyörű lánnyá. Nekem mindig is ő volt az egyetlen, a tökéletes, a meseszép. A tudat pedig, hogy Jake megölne, ha csak hozzáérnék nyilvánosan, azon kívül, amiről ő nem tud, végtelenül elkeserített és arra sarkallt, hogy próbáljam őt elfeledni. Lányok sokaságát faltam egymás után, olyanokat is, akiket utána egyszerűen képtelen voltam lekaparni magamról. 
Most pedig itt vagyok. Angyal valami miatt utál engem, én meg csendesen szenvedek, miközben próbálom élvezni Jessica közelségét. Nem igazán megy.
    Nagyon boldoggá tehetlek, Isaiah  suttogja a fülembe búgó hangon. Kétségtelenül szexi. De nem most fogom használni az ajánlatot. A szemem rátapad az épp elhaladó, apró barnaságra, aki túlméretezett ruháiban próbálja áttörni magát az emberek falán. Aztán rápillantok a mellette haladó lányra. Ha jól emlékszem, Kate a neve. Nyilván az ő ötlete volt, hogy Angyal visszatérjen az ebédlőbe. Mindig is tudtam, hogy a könyvtárban bujkál, bátorságom azonban nem volt, hogy bemenjek hozzá. Pedig mikor a pályán lógunk, mint akár most is, egy szempillantás alatt belóghatnék, még a bátyja vérszomját is megúszhatnám. De nem, én, akit a legnagyobb szoknyapecérnek tartanak nemcsak a gimiben, de lehet a fél városban is, pont nekem nincs elég bátorságom, hogy odamenjek ahhoz a lányhoz, akit évek óta messziről csodálok.
   – Olyan messze jársz. És olyan feszült vagy  ránt vissza a jelenbe Jessica kivételesen irritáló hangja.   Biztos nem segítsek? Tudod, hogy tudom, hogyan kell.
    Nem, kösz – morranok oda. Most igazán nem tudnék rá figyelni.
    Te tudod  vonja meg a vállát durcásan.  De ha mégis kellenék, tudod, hol találsz  húzza végig vérvörös körmeit a karomon, aztán ellebeg semmit se takaró miniszoknyájában. Most, hogy eltűnt, figyelmem ismét az apró barna tündérre tapad.

  Mennyiszer eljátszottam már a gondolattal, hogy egyszerűen mindent bevallok Jakenek, aztán Angyalnak is, és élünk boldogan, míg meg nem halunk. Persze ez nem lehetséges, Jakenek csak merném bevallani, hogy másképp érzek a húga iránt, mint ő azt megengedte, nem biztos, hogy meg is érném a holnapot. Szó mi szó, elég elcseszett egy életem van nekem.
     Kínomban már észre sem veszem, hogy nagyon sóhajtok, csak akkor, mikor aztán minden szempár rám szegeződik, várva az újabb reakciót.
    Jessica ennyire fárasztó, haver?  csap a vállamra az egyik barátom, éhesen bámulja a csípőjét riszáló szőkeséget. A nyelvemen van a válasz, de visszanyelem.
    Hát, ha rám tapadna ilyen készségesen, nem sóhajtoznék olyan nagyon. Legalábbis nem mindenki előtt  röhög fel a másik, célozgatva arra, hogy Jessica mire is jó voltaképp.
    Oké minden?  néz rám Jake. Mind közül ő ismer engem a legrégebb óta, tudja jól, ok nélkül nem vágok ilyen fejet.
    Ja  bólintok.  Csak fáradt vagyok.
   Hosszú egy éjszakád lehetett  vigyorodik el most ő is kajánul. Belebokszolok a vállába egyet.  Figyelj, haver, nem vagyok én féltékeny  vonogatja a vállát röhögve.
Inkább csak forgatom a szemem a többiek beszólásain. Biztosan állíthatom, összesüknek sincs annyi bajuk, mint nekem egymagamnak.
    Na jó, én léptem  ugrok le a kerítésről, a zsebemből előkeresve egy szál cigit.
    Hova?  értelmetlenkedik Jake.
    Szívok egy szálat. És lehet, hogy csak elkapom Jesst valahol.
     Mindenféle trágár kifejezéseket dobálnak utánam, de én csak törtetek előre.
Muszáj megkeresnem Angyalt, muszáj valahogy szóra bírnom, mert ha a mai nap nem tudok beszélni vele, abba biztosan beleőrülök.