2017. január 29., vasárnap

6.Fejezet

Sziasztok, blogmanócskák. Hosszú ideje nem jelentkeztem, lassan  majdnem egy hónapja. Szégyellem is magam, ám az iskola minden szabadidőmet felemészti, a folyamatos dolgozatok és felelések kikészítik az idegrendszerem. Plusz ismét jelentkezik nálam a nagybetűs ihlethiány is, ami még egy mínusz pont. A mostani fejezet sem lett valami nagy dobás, inkább Kenzre , illetve az ő érzelemvilágára fókuszáltam, vagyis próbáltam. Hosszúra se sikeredett, a következőnél igyekszem pótolni, de azért reménykedem, hogy tetszik majd. 
xoxo Writer Girl
UI. Elindítok egy szavazást, hogy a következő rész kinek a szemszögéből legyen írva, akit leginkább akartok, ahhoz nyomjatok egy pipát. :)  

Mackenzie


    Amint Isaiah kicsörtet a házból, zokogva csúszok a padlóra, agyam görcsösen kutatja a legésszerűbb magyarázatot az imént történtekre. Az igazat megvallva, csalódott vagyok. Csalódottságot érzek, szörnyű zavart, és nem utolsó sorban mérhetetlen bánatot is. Amióta az eszemet tudtam, akartam ezt a csókot, attól a perctől kezdve, hogy Isaiah bemászott hozzám az ablakon. De bármennyire is vágytam rá, akármennyit sóvárogtam utána a magányos perceimben, nem így, nem ebben a szituációban képzeltem el a NAGY pillanatot. Az álomszerű Isaiah törődött velem, a lelkem és a szívem azt várta, hogy majd akkor lépjük át ezt a számomra igenis széles határt, mikor már érezteti is velem, hogy fontos vagyok számára. Ám a valóság nem ez, a valóságban csak letámad, aztán várja, hogy a lábai elé vessem magam, és én legyek az egyik a több száz csodálója közül. Ahogy én látom a dolgokat, Isaiah nem tisztel engem annyira, hogy azok közé az emberek közé emeljen, akikkel még törődik is néha napján. Az én szemszögemből ő csak játszik velem, szórakozik a naivitásomon, talán még meg is ossza a barátaival ezeket a pillanatokat. 

    Azonban Isaiah téved. Ha azt hiszi, csak úgy megkaparinthat engem, ha abban a hitben él, hogy majd tálcán kínálom önmagam, téved. Változnak az idők. Változok én is. Ott, abban a percben elhatározom, hogy váltok. Nem leszek többé az, akit mások elnyomnak. Bennem több van, én többre vagyok hivatott. Nem vagyok ócska rongybaba, akit dobálhatnak és ráncigálhatnak. Többé nem is leszek a bátyám gondja, ezt neki is látnia kell. Megteremtek egy új, erős Mackenzie Morgent, aki képes továbblépni. 

    Mit tesz az ember, ha hirtelen mindent ki akar törölni az életéből, és azt újjákezdeni? Ha cserélni akar, és ő maga is kicserélődni? Felhívja az egyetlen embert, akire számíthat a bajban, és tudja, hogy segít neki. Nem Jake-et hívtam. Nem is Isaiah-t. Hanem az egyetlen és legjobb barátnőmet. 


***

     Kate meglepően jó hallgatóságnak bizonyul, miközben én először zokogva, két perccel később pedig dühvel töltve elpanaszolom neki minden bajom. Mesélek neki mindenről, apával kezdve a mostani állapotom miértjéig. A tévhitemmel ellentétben ő igenis megérti, mit miért érzek, megérti a szorongásom okát, a félelmemet a kiszolgáltatottságtól és a kitaszítottságról. Csendben emésztgeti ugyan a hirtelen rázúdított információhadat, a szemében fel-felcsillanó érzelmek pontosan tükrözik a véleményét, majd szó nélkül átölel, alaposan meg is lep vele. 
    – Jézusom, Kenz, te aztán erős vagy. Ennyi mindent elviselni naponta – ámuldozik. – Más biztosan megtört volna eddig. Elképzelhetetlen, mi mindent nyeltél már le. 
   – Köszönöm. El se hiszed, mennyit jelent nekem, hogy meghallgatsz - mosolygok rá őszinte hálával. 
   – Ugyan, Kenz – von vállat nemtörődöm módon. – Ha te nem vagy, valószínűleg most Jessica mellett próbálnék jól kinézni. Annak sokkal jobban örvendek, hogy te vagy a barátnőm, és nem ő. Egyébként,  – akad meg egy pillanatra – Ez az Isaiah egy hatalmas barom, ha nem tud veled rendesen bánni. 
   – Isaiah mindig is ilyen volt, ez nem fog változni  sóhajtottam fel reménytelenül. Ha az életemet azzal tölteném el, hogy Isaiah Walkerre várok, talán még kilencven évesen is itt élnék, a macskáim társaságában, miközben ő meg a csajokat kergetné. Ez az élet rendje, ez sosem változik meg. 
   – Szerintem minden fiú ilyen  mélázik Kate. – Legalábbis az a fele, aki nekem tetszene is. – Tudod mit?  –  ül fel hirtelen.  –  Mutassuk meg ennek az Isaiah srácnak, mit is veszít veled. Hogy majd ha csak ránéz más lányokra, jusson eszébe, hogy mi lehetett volna az övé. 
   –  Mire gondolsz? – kérdezem értetlenül. 
  – Említetted, hogy kicsit változtatni akarsz a külsődön. Hát, most itt az ideje. Olyan kinézetet varázsolunk neked, hogy Isaiah sírni fog, ha meglát.
    Így történt, hogy a legjobb barátnőmmel karöltve hirtelen kitaláltuk, hogy lázadni fogunk a hímneműek ellen, s bár előre tartottam az egésztől, a zárkózottságom eltűnt abban a percben, mikor rágondoltam, hogy végigvonulok a folyóson, és végre nem mindenki nevetni fog, hanem mondjuk tesz valami pozitív megjegyzést rám, Jessica pedig elsárgul az irigységtől. Elhúroztam, hogy méltó testvére leszek Jake-nek, aki talán utána rám is szentel némi figyelmet, és a kedvencemet is felvázoltam, Isaiah-t, ahogy leesik az álla, mikor meglátja az új Angyalt, aki már nem is angyal, sokkal inkább egy félelmetes nősténytigris. Vagy valami ilyesmi, ha nem haladunk úgy előre. 
     
   A szekrényemmel kezdünk, és megszabadulunk minden kinyúlt, bő felsőtől, a formátlan farmerektől, alig marad valami ruhám a végére, de Kate biztosít, hogy veszünk helyettük mást. A cipőimnél ugyanaz a helyzet, meghagyunk párat, viszont Kate a legtöbb teniszemet egyből a szemetesbe söpri, mondván, lány vagyok, nem hajléktalan. A művelet végére két pár tenisz, három balerinacipő és két magassarkú bokacsizma marad, amiket valószínűleg sosem vettem eddig még fel., ám most itt a remek alkalom. Előkerülnek a sosem látott ékszereim, a sminkkészletem is. Utána vásárolni megyünk, szerencsére az ég is mellettem van ezúttal, jó pár leárazást is találunk, ahol Kate mindenféle ruhákat, szoknyákat és egyéb vagány cuccokat sóz rám. Az utunk pedig a fodrásznál fejeződik be, ahol egy divatos frizurát varázsoltatunk a halott tincseimből. A végeredmény még tetszik is nekem, egy sokkal idősebb és elevenebb lány néz vissza rám. A vállamra omló hajam, ami jócskán megrövidült, kiemeli az arcom és a sötét szemeimet, a leheletnyi smink pedig bebizonyítja, hogy csodákra képes, szinte ragyogok, ahogy visszanézek. Az újonnan vett farmer simul rám, a póló elfedi a kóros soványságom, összességében egészen jól festhetek, s bár azért Jessicával még nem vehetném fel a harcot az iskola királynője címért, már mások figyelmét is felkelthetném, ha úgy akarnám. Első lépésként például Isaiah Walkerét. 

    Kate nálunk alszik, a maradék időben a megürült polcokat töltjük fel, utána pedig egy tipikus csajos házi moziestet, a nyálunkat csorgatva a filmes szépfiúkra. Fogalmam sincs, volt-e valaha is részem ilyesfajta pillanatban, mikor valakivel egyszerűen csak jól érzed magad, és nem is érdekel semmi más. Szerintem még sosem volt szerencsém ilyesmihez. Ennek ellenére, vagy talán épp ennek hatására imádtam az eltöltött idő minden másodpercét, egytől egyig, kivétel nélkül. Ha majd visszatekintek a fiatal énemre, mosolyogni fogok ezeken az emlékeken. Legalább élni fog a foszlányok között valaki olyan, aki törődött velem a sötét pillanatokban, aki kiállt mellettem, és aki mindenki szeme láttára felpártolt. 

   Reggel olyan izgatottan ébredek, mintha minimum a születésnapom lenne. Az ágy mellől méltatlankodó hangok szivárognak, feltehetőleg az ébresztőm felé, ami megállás nélkül, a létező legidegesítőbb hangon sivít. Kétség sem fér hozzá, Kate egyáltalán nem korán kelő típus, s azok után, hogy az éjjel félóránként megébredtem a rémálmok miatt, és Isaiah hiányától, a hétkor kelés megnehezítődött még egy kicsit. Magamban szórakozva másztam ki a pihe puha paplanom alul, hogy elvégezzem a reggeli rutinom. Ma azonban többet cécózom a szűk helyiségben, magamra öltöm az egyik újabb szettem, sőt, még sminkelni is megpróbálok. Nem túl sok, nem is vakolat, csupán szemceruza, spirál és halványan csillogó szájfény, a látványom mégis eltér. Magamban azon agyalok, vajon Jake tesz-e megjegyzést rám, elvégre nyugodtan azt hiheti, hogy elvittek az ufók, esetleg megszállt valami. 

     Mosolygok, miközben felkötöm a megrövidült hajam a tarkóm fölé egy copfba, a fülembe pedig anya egyik régi karika fülbevalóját helyezem. A csizmába már nem egyezek bele, Kate bármennyire is vágyik rá, de aztán megegyezünk egy száras conversben. Együtt sétálunk le a lépcsőn, akár a filmekben a két dögös főszereplő, bár én nem vagyok dögös, az életem pedig nem vászonra való. A többi viszont egyezik. Várom, hogy a két srác felénk pillantson, amikor pedig megtörténik, hangosan felnevetek. Jake eltátja a száját, a sportmagazint az asztalra téve, Isaiah pedig konkrétan kiejti a kezéből a kanalat, amivel az én müzlimet ette eddig. 
  – Azta... – nyögi ki az utóbbi elképedten. Eresztek feléje egy mosolyt, közben megvonom a vállam, jelezve, hogy ez van, nem hallucinál. 
    – Mac, veled meg mi történt? – vonja össze a szemöldökét Jake, úgy pásztáz a fejem búbjától a padlóig, mint egy meghiúsult kísérlet eredményét. 
    – Egyszerűen csak jó napom van – felelem jókedvűen, levetem magam egy székre, a zabpelyhem maradékát kiöntve biccentek Kate-nek, hogy ő is tegye a hasonlót. Az említett úgy teszi mindezt, hogy konkrétan felfalja a szemével a bátyámat. Halkan köhintek, mire észbe kap, és zavartan, hogy lebukott elvesz egy szelet pirítóst. 
  – Nekem ez akkor sem tetszik – mereng tovább Jake az állát dörzsölgetve. Isaiah még mindig kikerekedett szemekkel, enyhén elnyílt ajkakkal néz, bennem pedig ez jóleső érzéseket kelt. Nézzen csak, még megteheti, és ha minden bejön, hamarosan önmarcangolásba kezd, hogy nem voltam neki elég fontos ahhoz, hogy kiálljon értem a bátyámmal. Mennyire fogom élvezni azt az időt. 
     Egészen addig érzem magamon Isaiah sötét szemét, míg az autóhoz megyünk. A társaságunk kiegészítődik Kate-tel, meg az ő falatnyi ruhájával, a bátyám igen nagy lelkesedésére. A barátnőm hátul ül velem, Jake pedig, mikor azt hiszi, senki sem figyel rá, hátra-hátra les. Csak én veszem észre, de bőven elég, ha én látom és én tudom, mi is történt ebben az autóban. Ha a jármű beszélni tudna, igen sok titokra derülne fény, fele ezeknek talán még az emberiség tömeges pusztulását is okozhatná.      
     A suli elé érve hatalmas levegőt veszek, és kinyitom az ajtót, miközben a kocsit, szokás szerint ellepik a ,,rajongók", akik azonban most nem a két csodapasit, sokkal inkább engem méregetnek. Hallom a személyesnek szánt megjegyzéseket, az ámulatot, s legyek rosszindulatú, vagy akár romlott, de hihetetlenül boldoggá tesz mindez.
   – Ez Mackenzie? – kérdezi az egyik. 
   – Mi történhetett vele? – érdeklődik a másik. 
   – Az új barátnője lehet az oka – vélekedik egy harmadik. 
     Magamban ujjongva indulok az épület irányába, Kate mellém ér, és belém karol, mint a tanár a sikeres diákjába.
   – Most figyelj – suttog, hátracsapja a haját, és kihúzza magát. Egy pillanatra értetlenül nézek felé, de Jessicát és a barátnőit látva azonnal megértem a dolgokat. Mindhárman tányérnyi szemekkel, Jess enyhén elfehéredve mustrál. A mellkasomban doromboló rosszindulat most kéjesen felnyávog. Hangtalanul felkacagok, úgy lépek el az engem stírölő libák mellett. 
     Istenem, mióta vártam már erre a pillanatra!                                  

8 megjegyzés:

  1. Szia! Imádtam a részt, már rettenetesen vártam. Hozd hamar a következőt is, nagyon várom! :-)

    VálaszTörlés
  2. Szia. :)) Hihetetlen rész lett, még a rövidsége ellenére is. Várom az új részt is, siess vele. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, igyekszem a hosszát is megoldani legközelebb. :)

      Törlés
  3. Hát, ez megint brutál jó lett csajszi! Folytasd gyorsan, várom a következőt nagyon, eszméletlen jól írsz, nagyon tehetséges vagy! IMÁDOM.

    VálaszTörlés
  4. Huuuh eddig naponta neztem az oldalad es mikor nem nezem par napig uj resz. Ez is az en szerencsem😂

    Imadtam es folytasd❤

    VálaszTörlés