2017. március 11., szombat

8.Fejezet

Sziasztok, manócskáim. :)
Tudom, hogy megígértem, rendesen írok ezentúl, erre sokáig még híremet se lehet hallani, és még magyarázkodni se kezdek, mert az igazság az, hogy jó ideig nem volt kedvem ide írni. Most mégis visszatértem és publikálom a nyolcadik részt, ami remélem elég jó lett, hogy tetszelegjen nektek. Ha sikerült ezt teljesíteni, írjatok alul vagy iratkozzatok fel. 
xoxo Writer Girl ❤☺  

Mackenzie


     Apa kezei szinte égetik a bőröm, ahogy erősen tart és magához húz. A csontig hatoló hideg  már ismerős érzés, ahogy a szívem és az agyam együttes kiáltásainak hangja, miszerint fussak, ahogy csak tudok. Az arcomból kifut a vér, az ujjak nyoma pedig éget. 
   Tudod, mit tesznek a jó kislányok? vigyorog vérben forgó szemekkel. A beszéd közben nyál fröccsen az arcomra, de nem merem letörölni. A jó kislányok szolgálatot tesznek az uruknak. Szolgálj ki engem, Mackenzie. 

     Izzadtan ébredek ismét. Egy ideje ugyan már elmaradoztak a rémálmok okozta álmatlanságaim, most ismét előjöttek. Kisebb kimaradással kétszer is felkeltem, egyszer nem sokkal a lefekvés után, aztán valamilyen oknál fogva abbamaradt, most pedig megint jelentkezett.

      Még hat óra sincs, a szobám még félig sötétségbe burkolózik. Miközben végigfuttatom a szemem a már kivehető bútorzaton, amit minden reggel elkövetek, észrevevésem, hogy nyitva van az ablak. Nem különösebb szokásom bezárni éjjelre, most mégis meglep, sőt, egy kicsit meg is rémiszt a tény, hogy ameddig én nem voltam tudatomnál, valaki járt nálam. Olyan sebességgel rohanok az ablakszemhez,  mintha a hátam mögött tűz lenne, közben megint felmérek mindent, hátha hiányzik valami vagy épp pluszba van, hátha utal a betolakodóm kilétére, de semmit se találok, se az ablak közelében, sem sehol. Visszalépek a vetetlen ágyamhoz, most ott szemlélődök. Mellettem a párna gyűrött, akárcsak a lepedő, jeléül, hogy az a bizonyos valaki mellettem feküdt. A szívemben ostoba remény ébred, azonnal fantáziálni kezdek, vajon az a bizonyos személy járt-e nálam, akit remélek. Elég valószínűtlennek tűnik ugyan, azért merek hinni benne, s az orromhoz emelem a párnát. Olyan illata van, mint Isaiah-nak, édes, mégis férfias tusfürdő és mentol. Akárhányszor mostam is ki a huzatot, mindig megmaradt ez az aroma. Imádtam ráfeküdni közvetlenül azután, hogy az említett is rajta pihent. Most is olyan élénk az illat, mintha csak most tűnt volna el a tulajdonosa, ami sok mindent megmagyarázna, hisz Isaiah az egyetlen, aki tudja, hogy mindig nyitva van számára ez a kis lehetőség. Bár ha nem ez történt, elég pocsék lenne ismét jó nagyot csalódni a kislányos képzelgéseimben, így hát csak bízok az igazamban, talán az igazzá válik idővel.

     Az álom és a még nem teljes ébrenlét között egyensúlyozva úgy döntök, elég volt a lehetőségek gyártásából, s mivelhogy aludni már úgyse fogok, szóval inkább ideje nekikezdeni készülődni, ha már a szerencsétlen, kezdő sminkvonásaim úgyis elég sok időt magukba foglalnak. Az ember hiába változtat a külsején, attól még maradhat ugyanolyan esetlen a lelki világát tekintve, én pedig élő tanúja vagyok ennek.

     Hosszasan áztatom magam a forró vízzel, kiélvezve az idővel szembeni előnyömet, nem sajnálom magamtól a pillanatnyi jóérzést. Lassan szárítom a hajam, gondosan kiválasztom a ruhámat, ahogy Kate tanácsolta, nem veszem el az időt a szájfénytől, a szemceruzától és a szempillaspiráltól sem, a hajamat pedig befonom és vastag fonatba. Most is valaki olyan nézett vissza rám, aki mélyen magába rejtette minden baját, és készen állt, hogy taroljon. Ezzel boldogabb lettem jócskán, hisz mégiscsak megengedhetem magamnak, hogy néha én magam vezessen a helyzetem. Ez most egy ilyen pillanat volt.

     Még azelőtt elkészültem, hogy egyáltalán hallottam volna Jake motoszkálásának jelét. Az egyetlen jó ebben, hogy legalább úgy ehetek, hogy  más nem bámul az arcomba közben, nem én vagyok minden második gondolatának az alapja, és végre egyedül lehetek az ínycsiklandó müzlimmel, amit szerencsére Isaiah még nem dézsmált meg. Azután, hogy apa mellett csak ritkán ehettünk, ha kedve tartotta, rettentően érzékenyen érintett, ha valaki bármit is elvett előlem, sőt, előfordult, hogy még pánikrohamot is előidézett, amit próbáltam eltitkolni, de hogyan is lehetne eltitkolni egy ennyire eltitkolhatatlan dolgot. Miután kiszivárgott a titkom, ajánlottak többféle terapeutát is, mégsem fogadtam el egyetlen tanácsot sem, a szégyen beborított hogy évekig hagytam, apa miket tegyen velem.

    Negyed órával az indulás előtt végül lebotorkál a bátyám is, s hogy őszinte legyek, nagyon meglepődik azok, hogy ébren vagyok már.
   – Hát te? – kérdezi döbbenten, végigmér, aztán elemez valamit magában, majd csak bámul tovább. 
   – Hamar keltem – vonok vállat. – Időben el akartam készülni, meg aludni se tudtam már. 
  – Aha – bólint még mindig gyanakodva. – Érdekes külső – mutat a felsőmre, majd úgy az egész lényemre. – Nem tudtam, hogy sminkelni is szoktál. 
   – Talán csak nem vetted észre – felelem, persze közben akaratlanul is arra sikerült céloznom, eddig mennyire elhanyagolt. Látom összerezzenni erre, és bár nem akartam rosszat, azért mégis jó volt látni, hogy ő is tudja az elmondottat, miszerint jó ideje nem én vagyok a fő gondja, bármennyire is megígérte anyának, hogy vigyáz rám, akár az élete árán is. Bármikor könnyű a szavad adni, na de hogy meg is tartani azt? Manapság már nem népszerű köreinkben az ilyesmi. 

     Jake már nyitja is a száját, hogy tiltakozhasson, falazhasson magának, vagy bármivel védje magát, de a kopogás, majd az ajtó nyílásának hangja megakadályozza azt, amit tervezett, akármi lehetett az, s belép Isaiah, teljes észbontó énjét magával hozva. Nem mellesleg pedig épp annyira nem várta a társaságom már most, mint amennyire Jake-et is sikerült megdöbbentenem. Saját magam cáfolom meg azzal, hogy végigmérem magamnak, akárcsak ő is pásztáz engem, hosszan és alaposan. A szemmeresztgetésnek én vetek véget, mikor végre visszafordulok a már üres tálam felé, a két fiú pedig baráti módon köszön egymásnak, megfejthetetlen kézmozdulatokat használva közben, amolyan férfiasan kezet ráznak, a fél vállaikat összeérintve. Minden mozdulatukról lerí, hogy erős köztük a baráti szál, mely gyerekkoruk óta összeköti őket. 
  – Jó reggelt, Angyal – ül le mellém Isaiah, közben észrevehetetlenül megérinti a combom, szándékosan vagy véletlenül, fogalmam sincs. – máris fent? 
   – Mint látszik – vetem oda, félrehúzva a lábam, amire Isaiah időközben ráfektette a tenyerét, és látszólag tökéletesen elvan így.  

    A megszokott időben indulunk el a suliba,  a megszokott módon, Isaiah és Jake elől boldogan traccsol, én hátul gubbasztok és bámulok ki az ablakon. Minden ugyanolyan, mint eddig is volt, mit is várhattam volna ugyan, az átváltozásom még nem ér fel egy globális csodával. A zenelejátszóm kilóg a fülemből, a zene pedig hangosan szól belőle, kizárom a külvilágot, most elengedem a fantáziám és ilyenkor minden megtörténhet velem. Az álomvilágban pontosan olyanok a dolgok, ahogy én magam alakítom őket, ezért is éltem mindig szívesebben a képzelgéseim közepette. A külvilág, a realitás sokszor ijesztő a gyenge idegzetű emberek számára, a folyamatos önkritika és a többiek elítélése megtöri a szív köré épített acélpáncélt, lecsupaszítva és tönkretéve mindazt, amit alatta találnak, megmérgezve az illetőt. Akikkel végeznek, azok utána képtelenek tükörbe nézni, képtelenek újra bízni, újra szeretni, s legfőképp képtelenek arra, hogy valaha is újra elfogadják önmagukat. Egy kicsit olyanokká lesznek, mint amilyen én magam is vagyok. 

     A mindennapi látvány fogadhat ma is, szinte már sablonná vált az egész életem, még leírni is unalmas saját magam számára is. Megérkezni, túlélni, hazamenni, tűrni, lefeküdni, s elölről kezdeni mindezt újra és újra. Ez egy érzelemmentes világ, fekete-fehér, olyan, mint a sakk, kiszámított lépések, szigorú szabályok, vagy magas rangod van, vagy egy sima, feláldozható paraszt van. A királyok és a királynők uralkodnak, olyanok, mint Isaiah és olyanok, mint Jessica. Én ebben a sémavilágban is a legelső paraszt vagyok, akit mindig odadobnak az ellenségnek a győzelem érdekében. Csakhogy itt nincs sakkmatt. Itt nyersz vagy vesztesz, nincs más lehetőség.                      
Épp csak kiszállok az autóból, valaki máris durván a bordáim közé könyököl, már meg sem illetődöm, mikor Jessica élénk szőke tincsire leszek figyelmes, az ölni képes tekintetével, amivel mindig megajándékoz, a száját undorodva elhúzza, ahogy meglát. Nem kerüli el a tekintetem, hogy szinte egyforma nadrágot viselünk, meg is jegyzem magamban csendesen, valamikor biztosan jó lesz előszedni, ha majd vissza akarok vágni neki egy jó erőset.
   – Nézz a lábad elé, patkány – sziszegi nekem, holott nyilvánvaló, hogy ő volt a hibás. Nem adom meg neki az örömöt, hogy visszaszóljak, mindenki legnagyobb örömére elnevetem magam jókedvvel, s le is lépek onnan. A hátamon érzem rengeteg ember meghökkent nézését. 

***

     Az órák csigalassúsággal telnek, a percmutató szinte meg se moccan, csak ketyeg egy helyben állva. Szinte sose untam még ennyire semmit, általában érdekelnek az órák anyagai, most utálom. Még a tanár is egy csodabogárt lát most bennem, meg is jegyezte óra elején, hogy másként festek az egész osztály előtt. Számomra is nagy lépés volt ez, de nem ennyire furcsa és elképzelhetetlen, mint ahogy más azt hiszi. Sehogy sem akar ennek vége lenni, az idő vonszolja önmagát, fáradtan pislogunk a teleírt táblára, az írószerek egyenletes sercegése csak álmatagságot okoz nekünk. A tanár is úgy diktál, mintha ő maga is az utolsó perceit töltené, még neki sincs kedve ehhez az egészhez. A mellettem ülő lány irigyen pillant rám, bár nem értem miért, aztán hirtelen hátra fordul, s ráerősen gesztikulálva magyarázni kezd a másik társának, aki bólint erre, így már ketten lövellnek felém utálkozó tekintetet. Valószínűleg Jessica talpnyalói lehetnek, most pedig szépen kitárgyalnak mind külsőleg, mind belsőleg.

     Végre csengetnek, mi meg egy emberként sóhajtunk fel, mondunk hálát a fent lévő, hatalmasabb erőnek, aki marionettként rángat minket egy zsinóron kénye kedvére. Most jön el az a része a napomnak, mikor majd közszemlére teszem magam egy egész menza előtt, de legfőképp Isaiah előtt, ami taszít is, de egyúttal vonz is engem, komplikált egyvelege az érzelmeimnek. Összepakolom a tancuccaimat, felkapom a válltáskám, kilépek a folyosóra, megvárva a mosolyogva felém lépkedő barátnőm, s együtt folytatjuk az utunkat. Igen rövid idő alatt erős kapcsolat alakult ki köztem és Kate között, másoknak talán évekbe telne, mi mégis megoldottuk mindezt nagyon egyszerűen.
   – Mackenzie – kiált utánam Jake, én megállok és bevárom őt. Isaiah mellette halad, a szemét végig rajtam tartva. – Ebédlő? – kérdezi. Bólintok, már négyen haladunk tovább, közben nem kerüli el a tekintetem, hogy Jake és Kate mennyire meresztgetik egymásra a szemüket. Magamban meg is jegyzem, hogy később feltétlen meg kell tudnom pár részletet, hisz úgy tűnik, kettejük között csak úgy izzik a levegő, mindemellett örülnék, ha végre a rengeteg korongnyuszi után, ahogy a bátyám nevezi a milliónyi hódítását, végre egy olyan lányt választana, akit ismerek, akit kedvelek, és aki képes arra, hogy emberként bánjon másokkal. Kate egy tökéletes lehetőség lenne neki, na meg persze mindeközben nekem is.   

     A nyüzsgés, a hangzavar hatalmas, a zaj szembecsap, de belépésünk után mindenki elhallgat és megint figyelnek. Folyamatosan figyelnek minket, ez már-már zavaró.
Az asztalunk felé fordulunk, Jessica már ott ül, mint az úrnő a székén, csábosan mosolyog és integet Isaiah felé. A szemével hívogatja az illetőt, érdekes dolgokat ígér a száján játszó bazsalygás. Már attól émelygés jön rám, hogy csak rágondolok, mi mindent csinálhattak ők ketten, mikor én ,,együtt" voltak, és vajon ez a csaj most mire gondol, mi mindent lenne képes bevállalni a győzelem mámorító érzéséért. Tény, hogy sokan bármit, de tényleg BÁRMIT képesek lennének megtenni akár csak egy pillantásért is egy olyantól, mint Isaiah vagy a bátyám. Jessica vajon meddig lenne képes elmenni, hogy megszerezze amit akar?
   – Azt hittem, már nem is jössz – ragadja meg a szőkeség Isaiah karját, lerántva őt maga mellé, a fejét a vállára hajtja és játszani kezd egy sötét tincsével. Érzem, hogy ökölbe szorul a kezem, legszívesebben jól megráznám és megtépném a boszorkát, de uralkodnom kell magamon, hisz mégsem a vadomban vagyunk, ahol a nőstények küzdenek a legerősebb alfa hímért, továbbá most éppen azon vagyok, hogy jól kiverjem a fejemből a fiút. Úgyhogy nincs semmi verekedés, inkább nekiállok az evésnek abból, amit otthonról hoztam. Olyan korban élünk, mikor a tizenéveseket képtelenség megnevelni, nem kockáztatom, hogy esetleg megegyek valami olyant, amit a menzás nő ad, és valaki esetleg megpiszkált korábban. Volt már rá példa egy ugyancsak népszerűtlen társam esetében. 
   – Már épp meg akartalak keresni – nyávogja tovább Jess. – Utálok nélküled enni, te is tudod. 
  – Bocs, dolgom akadt – felel Isaiah unottan, leemelve a csaj kezét a fejéről, óvatosan rám néz. A tekintet nem kerüli el Jessica figyelmét, most dühösen felnyársal a szemével. Meghalsz, te kis senki. Legnagyobb eséllyel ezt, vagy valami hasonlót üzen nekem ebben a pillanatban, mintha tehetnék róla, hogy ilyen elviselhetetlen és úgy nyafog, akár egy macska, akit épp feláldoznak forró lángokon a gonosznak. 
   – Á, nem gond – mosolyog úgy, mint akit egyáltalán nem érdekel ez. holott tudom, hogy épp azon gondolkodik, mily módon is tesz el láb alul.  Ma lesz egy edzésünk, kijöhetsz megnézni. Utána elmehetnénk valahova – kacsint Isaiah-ra. 
   – Meglátom, lesz-e időm – rántja meg a vállát a megszólított. ezzel végleg elvéve a szőke kedvét. Kárörvendően mosolygok, beleharapva az ízletes szendvicsembe, mellettem Kate is hasonlóan tesz, aztán barátnők módjára összenézünk, és most már ketten örülünk a beképzelt, arrogáns és egoista kis hercegnő bukásán. 


***

     Őszintén elszomorodok, mikor Isaiah mégis kimegy a pályára megnézni a pomponcsapatnak nevezett libák osztagát, akik azzal szórakoznak, hogy értelmetlenül vonaglanak a színpadjukon valami trendi Dj zenéjére, időnként ugrálnak párat, s kelletik magukat a parányi szoknyájukban, egyértelműen felajánlva mindenüket, amijük van. Tavaly még közéjük akartam tartozni, mielőtt rá nem jöttem volna, micsoda kis dolgok is mennek végig közöttük, most meg már csak megvetően tudok a szurkolólányokra gondolni. Ettől függetlenül azonban rosszul esik, hogy Isaiah mégis inkább őket nézi, minthogy hazavigyen engem. Vagy már el is felejtette, hogy létezem, és nem is érdekli őt a sorsom. Őszintén, azok után, ahogy játszadozik a szívemmel, mindent kinézek belőle. Persze Kate máris kiötlött egy újabb tervet, vág az agya ilyen téren, így mire észbe kaphattam volna, jómagam is a lepton foglaltam helyet és néztem a korhatárért könyörgő műsort. 
Jessica és a csapata épp produkálják magukat egy pörgős popdalra, fehér-kék-sárga egyenruhájuk alig takarja el azon testrészeiket, amiket igenis illene eltakarni egy iskolán belül. Rázzák az idétlen kis pomponjaikat, néha értelmetlen drukkolószövegeket kiabálnak be, de mind ugyanannak a személynek a figyelméért küzdenek. Mindegyik gátlástalanul akarja Isaiah-t, holott ha tudták volna, mennyire képes megtörni a lelkeket, inkább futva menekültek volna előle. 
   – Micsoda kis mocskok – utálkozik Kate, látványosan hányást imitálva, mire hangosan felnevetek. Isaiah felém fordul, mint aki csak most vesz észre, ahogy pár pomponlány is, s azonnal sugdolózni kezdenek. Magam elé bámulok, érzem, hogy Isaiah bámul, szinte átégeti a bőröm. 
   – Édes, mindjárt jövök – kiált fel Jessica, eredetileg Isaiah-nak, de valóban nekem szólt minden sava, tudatva, kopjak le minél hamarabb. 
   – Ne siess, úgyis megyek – áll fel a srác, előszedve a kocsikulcsait. – Más dolgom akadt. 
A fejével felém int, majd mikor nem mozdulok, felsétál hozzám. 
  – Mit akarsz – vonom fel a szemöldököm, ahogy a többiektől is láttam. Általában hatásos volt másoknál, hátha nálam is elérte a kellő hatást. 
   – Haza akarlak vinni – préseli össze a száját. – A bátyád így se fog örülni, hogy várnod kellett.
  – Ne siess úgy, exkluzív ajánlatot kaptál. Már nem is élsz vele? – gúnyolódom. Nem akarom megbántani, de fájt, hogy addig eszébe se jutottam, míg észre nem vett. Nem várom el, hogy mindig a fejébe járjak, mégis annyira vágytam arra a törődére, amit eddig így vagy úgy, de megkaptam tőle. Isaiah összerezzen, szeme elkerekedik és könyörgően csillog. 
  – Kérlek, csak haza akarlak vinni, Angyal – kérlel. Meghat a kétségbeesés, amit sugároz, hát belemegyek a dologba. Elkapom Kate arcát. Egyetlen érzést tudok leolvasni róla. Hű! Hát igen, ez valóban volt. 

     Jake most sem volt velünk, ismét dolga akadt egy feltehetőleg adakozó lánnyal, de már szinte megszoktam. Az út csendes volt, még a rádió sem szólt, nem állt szándékomban a társalgás. Elől ültem, amit ezelőtt mindig szerettem, de most csak Isaiah elfehéredett bütykeit néztem, annyira szorította a kormányt. A ház elé érve furcsa érzésem van. Nem tudom elmagyarázni, mi ez a sugallat, ami végigfutott rajtam, olyanra hasonlított, mint mikor az ember tisztában van valami rosszal. A gyomrom összezsugorodott, nem akartam kiszállni az autóból, sem egyedül belépni a házba. Tudtam, hogy valami van ott, megsúgta az érzékem, ami a rengeteg gyerekkori bántalmazásom során élesre fejlődött. 
   – Isaiah, baj van – cincognom cérnavékony hangon. 
   – Hogyne lenne baj – csap a kormányra dühösen. – Egyszerűen megőrülök tő...
   – Nem az – vágok a szavába. – Olyan érzésem van, mintha valaki lenne a házban. 
   – Mi? – értetlenkedik, jórészt jogosan, hiszen honnan tudhattam volna, mi is a helyzet, míg be nem megyek. De én éreztem a csontjaimban, hogy valami nem jó. Megesküdtem volna, hogy lekapcsoltam a lámpám a szobámban, aminek a fénye most kiszivárgok a behúzott függöny mögül. 
   – Nem tudom. Nem akarok bemenni. 
  – Várj, jövök én is – száll kis a kocsiból, a kezét nyújtja felém. Automatikusan elfogadom, reszketek, ahogy az ajtóhoz megyünk. Isaiah fogja a kulcsot, behelyezi a zárba, de nem szükséges, az ajtó kitárul magától. Valaki kinyitotta, és az se nem én, se nem Jake nem lehetett. Összébb húzom magam, Isaiah magához ölel, aztán belépünk. A számat egy sikoly hagyja el, ahogy megpillantom a nappalit. 
     Valaki betört a házba és mindent felforgatott.                 

8 megjegyzés:

  1. Jaj, de hiányzott már egy jó kis rész! Na de így befejezni?! Folytasd hamar!! Tudni akarom, mi lesz!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, de szerintem ettől csak még jobban várják a folytatást. Legalábbis remélem.☺

      Törlés
  2. Szerettem minden sorát! Siess a folytatással is!❤☺

    VálaszTörlés
  3. Imádtam ezt a részt. Várom a folytatást, de nem akarlak siettetni.

    VálaszTörlés