2017. május 25., csütörtök

9.Fejezet

Cijasztóók! ❤☺
Hú, hát egy ideje nem volt rész, mert igazából nem is tudtam volna ide írni. De végre megembereltem magam (sokadjára ide, micsoda agyonhasznált kifogás), és itt vagyok. 
Tudjátok, mit kell tennetek, ha tetszik a rész. Iratkozzatok fel, komizzatok. 
xoxo Writer Girl ☺ 

Isaiah

     Angyal levegő után kapkod mellettem, úgy kapaszkodik a kezembe, akár az életmentő övbe, reszket, és egészen biztos vagyok abban, hogy csendben sír is a sokktól. Akárki is tört be, brutális károkat okozott a házban, szinte minden romokban hever, a legkisebb díszpárnáktól kezdve a kristálypoharas üvegszekrényig. Nem úgy tűnik, mintha rablásról lenne szó, sokkal inkább szándékosan dúlták fel a szobákat, valaki üzenni akart ezzel.
    – Édes istene– suttogja Angyal, az ajka remeg, a sejtésem bebizonyosodik; szeme tele van könnyekkel. – Ki tesz ilyet? Nem maradt semmink. Miféle szörnyeteg akarná ezt? 
   – Nem tudom, de okkal csinálták. – Gyengéden lefejtem a kezét a karomról. – Maradj itt, és hívd fel Jake-et. Megnézem a többi szobát is.
Még mindig reszketve bólint, aztán látom, hogy előveszi a telefonját, közben tárcsázza a bátyját. Hirtelen azon kapom magam, hogy legszívesebben leütném Jake-et, amiért ennyire nem érdekli a húga sorsa, hagyja egyedül tengődni, holott testvérként mellette kellene lennie. Bele sem merek gondolni, mi történhetett volna, ha a tettes itt lenne, Angyal pedig egyedül jött volna be. Nem kezdek prédikációba, hisz én se lennék a tökéletesség megtestesültje, a bűneim és tévedéseim sora végeláthatatlan, de Jake volt az, aki szabályosan eltiltott a húgától, mégse tud vigyázni rá. Inkább lányokat hajkurász, nem foglalkozik azzal a személlyel aki a családját jelenti, pedig ezt kellene tennie, főleg hogy ilyen törékeny lány Angyal. Ismétlem, én magam se teszek egyebet, nekem is volt már jó pár kalandom, de egyetlen dolog vezérelt: hogy kiverjem a fejemből a lányt, akire gondolnom se lenne szabad, nemhogy fantáziálnom róla.

     Pont az tárul elém, amire vártam, a többi szobát se lehetett már felismerni, de talán a legrosszabb látványt Angyal hálója nyújtotta, a betörő külön figyelmet szentelhetett neki, nagyobbat mint a többinek, mintha ő lett volna az eredeti célpont. A falán sorakozó festményektől a legutolsó hajpántjáig mindent apró darabkákra zúztak, a függönyt feltépték, a ruháit szétszaggatták, a könyvei lapokban hevertek a padlón. A még épnek mondható öltözékeket is egytől egyig kidobták a szekrényből, gyöngyök gurultak ide-oda, egy idegen el se hitte volna, hogy innen reggel még elment valaki. Egy földrengés se okozhatott volna ennél nagyobb károkat. szinte minden menthetetlennek látszott.

     Hallom a puha lépteket a hátam mögül, hátra se kellett fordulnom, hogy tudjam, Angyal mégse hallgatott rám, és szándékosan keresi a nagyobb gondokat a fejére.
   – Kértelek, hogy maradj – szólok rá, ha igen figyel, kiérezheti az élt a hangomból.
  – Nem tudtam. Nekem...látnom kellett ezt. Az életem egyik részét pusztították el, képtelen lettem volna csak ülni ott. – Hallom, hogy fájdalmasan beszívja a levegőt és szipog. – Ez rettenetes, el se tudom képzelni, ki és miért csinálhatta. Miért akarnának bántani bennünket?
Újabb szaggatott zokogás tör fel a torkából, én pedig hiába akarok ellenállni, megragadom a karját, és magamhoz ölelem. Angyal a nyakam köré fonja a karját, belemarkol hátul a pólómba, és kisír magából minden borzalmat és szenvedést. Idejét se tudom, mennyit állhatunk így, az igazság az, hogy jóleső érzés a lelkemnek a karomban tartani őt. A felsőm gallérja teljesen átvizesedik, mire elhúzódunk a másiktól, én aggódva nézek rá, ő egy reménytelen pillantással viszonozza ezt.
   – Fel kell  takarítanom a sok szemetet motyogja, amikor elenged, de látom rajta, hogy egyáltalán nem a takarítást választaná, inkább elszaladna innen jó messzire, lehetőleg egy másik államba, egy másik kontinensen.
   – Nem. nem kell, most nyugalom kell neked. Gyere, dőlj le a kanapéra, legalább míg a bátyád megjön.
Legnagyobb döbbenetemre nem tiltakozik ellenem, inkább lassan elindul lefelé, a mozdulatai feszültek, mintha attól félne, hogy a betörő bármikor ráugorhat. Testőrként követem a hátában, megvárom, hogy leüljön, csak utána telepedem le a kanapé másik sarkába. Angyal beharapja az ajkát a távolságtartásom látva, de nem hagyja ennyiben, mielőtt még akár reagálhatnék, közelebb húzódik, a fejét a mellkasomra fekteti, és kiscica módjára hozzám bújik. Minden idegszálam megfeszül a bőröm alatt, mert bár a szívem most újra verni kezd, tisztában kell lennem azzal is, hogy Jake bármelyik percben beléphet az ajtón, a tökéletes pillanat pedig odalesz. Utána visszatértünk a szokásos felálláshoz – én epekedem utána, ő undorodik tőlem. Így  megy ez hosszú, hosszú idők óta, amióta először megláttam, aztán először éreztem iránta többet puszta barátságnál. De az önuralmam legyőzte a mélységes szerelem, ami az évek során csak elmélyült, de nem hunyt ki, holott pontosan tudtam és most is tudom, hogy Jake azt akarta. A hidegvérem fölött azonban könnyedén átveszi az uralmat a sóvárgás ez után a lány után, onnantól pedig elvesztem,  a kezem önmagától siklik Angyal selymes hajába, végigsimítom, eperillata teljesen megbabonáz. Angyal lágyan felsóhajt, arcát hozzám dörgöli, lélegzete nyugodtabb lesz, szép lassan álomba szenderül a karjaim között. Le se tudom emelni róla a tekintetem, többször végigrajzolom telt ajkainak tökéletes vonalát, képzeletben eltervezem, hogyan kapom meg őt újra.

     Ebben a pillanatban nyílik az ajtó, és Jake esik be rajta, hihetetlen dühös arckifejezéssel az arcán. Ahogy felénk kapja a fejét, és meglátja a félig rajtam fekvő Angyalt, azonnal ökölbe szorul a keze és megfeszül az állkapcsa.
   – Ez mégis mi a *****? – kérdezi tőlem veszélyesen morogva. 
  – Nyugodj le – válaszolom neki, és bennem is igencsak felzubog a méreg. – Most aludt el, ne ébreszd fel az ordibálásoddal. 
   – Mi a francot csinálsz  a húgommal összecsavarodva? – veszi lejjebb a hangerejét, de még mindig vicsorog rám. 
   – Mellette vagyok a bajban, ahogy azt a bátyjának kellene tennie – húzom össze a szemem,. és ettől Jake lenyugszik. Tudom, hogy betalált a válaszom, mert Jake hirtelen összegörnyed, és lassan végigsimít Angyal haján. 
  – Hogy van? – kérdezi ezúttal lágyabban, közben szemléli az alvó húgát, aki, mintha érezné a szemeket magán, a lehető legközelebb húzódik mellé. A szívem hevesebben kezd verni, és meg kell álljam, hogy ne Jake előtt öleljem magamhoz szorosan. 
   – Eléggé kiakadt, és rettenetesen megijedt. Nem is csodálkozom – felelem én is nyugodtabban. 
Elmesélem neki az egész történetet, persze jól kihagyom belőle azokat a pillanatokat, amik inkább csak rám és az alvó szépségre tartoznak. Jake feszülten hallgat, miközben beszámolok Angyal rossz előérzetéről, a nyitott ajtóról, a szétvert szobákról, és arról a sejtésemről, hogy az illető, aki szétszedett mindent, akaratból tette. Jake egyre jobban remegni kezdett, mikor odaértem, hogy Angyal belépett a tönkretett szobájába, innen már abbahagytam a mesélést, ugyanis a többi már olyan jellegű volt, amire Jake nem lenne kíváncsi, vagy nagyon megjárnám vele. 
   – Látni akarom a szobákat – pattan fel hirtelen, a lendülettől hátralökte az asztalt, a hangtól pedig  Angyal enyhén összerezzent, de szerencsére tovább pihent. 
   – Biztos vagy benne? Eléggé ramaty állapotban vannak – emlékeztetem őt, mert nem hiányzik egy dühroham, ám Jake nagy szakértője annak, hogyan kell hamar felkapni a vizet. Élő tanúja vagyok mindennek, szóval nálam jobban senki sem sejti, mi mindenre képes, ha felmérgelődik valamin. 
   – Igen, fel kell mérnem a kárt. Aztán anyának is szólni kéne. Kenzie most nagyon rá lehet szorulva egy kis megértésre és anyai segítségre. Gyere, segíts, hordjuk el a menthetetlen tárgyakat, hadd lássam a bajt. 
Nem akarom otthagyni Angyalt, mégis meg kell tennem, Jake hajthatatlan, ezért lassan kiszabadítom magam a meleg lányölelésből, a fejét gyengéden egy, még jobb állapotban lévő párnára fektetem, s mikor megbizonyosodom róla, hogy minden rendben van, fájó lélekkel bár, de otthagyom Angyalt és Jake után sietek az emeletre. 


Mackenzie 


     Hirtelen már nem érezem a kellemes melegséget a testemben,  helyette hideg ujjak futnak végig a bőrömön, égető fájdalmat hagyva maguk után, nem kapok már levegőt tőlem. Tudom, kinek az érintése ez, de nem akarom érezni már. Az az ember simít végig rajtam, aki megannyi fájdalmat, sebek és könnyet hagyott maga után, mikor végre eltűnt az életünkből.
   – Gyönyörű vagy, drága kis Mackenzie. Az én kislányom vagy, és mivel az enyém vagy, most azt teszek veled, amit akarok – suttogja a rekedtes hang, alkohol büdös szaga csapja meg az orrom. Belém markol egy kéz, kérges ujjak tapogatják a combom, a nadrágom gombjára kúsznak fel, én pedig mozdulni sem tudok, csak tehetetlenül vergődöm és zokogok, zokogok, miközben az erős karok lefognak engem. Innen már nem szabadulhatok meg. 
   – Az enyém vagy – cseng a fülemben, mint utolsó perceim imája. 

   – Isaiah – visítok fel, könnyeim az arcomon szállingóznak lefele. Egyedül fekszem a kanapén, a romokkal teli nappali közepén, nincs körülöttem élet. Teljesen egyedül vagyok, magányosan és halálra rémülten. Isaiah itt hagyott, bár megígérte, mellettem marad. Jó, persze nem szavakban, nem mondta ki, de a viselkedéséből arra következtettem, itt marad majd és vigyáz rám. Én pedig nem akarok egyedül lenni, mert akkor másra sem tudok gondolni, mint arra, mi minden történhet egy olyan lánnyal, aki egyedül van. Én pontosan átéltem nem egy ilyen momentumot, azóta is kisértenek megállás nélkül. Nem akarok egyedül lenni, az árnyak megtalálnak, elragadnak, hiába küzdök ellenük. Annyi sötétség van ebben a világban, az emberek magukkal hordozzák, a világ egyre inkább a rossz fele halad. NEM AKAROK EGYEDÜL LENNI! Nem akarok emlékezni, mennyire értéktelen és törött áru vagyok, akire senkinek sincs szüksége. A térdemet elhúzom a mellkasomhoz, előre-hátra hintázom, közben sírok keservesen, mint a gyerekek, ha nem kapják meg a kívánt édességet. 
   – Csak álom volt – suttogom magamnak. – Csak álom, nem a valóság. 

     Ebben a pillanatban lábak dobognak le a lépcsőn, aztán a következő másodpercben valaki átöleli a vállam, magához ölelve engem. 
   – Hé, nyugi, itt vagyok – motyogják a hajamba. Egy másik személyt is hallok, érzékelem, ahogy megtorpan a kanapé mellett, miközben belélegzem Isaiah isteni illatát. Mentol, arcszesz és enyhe szappanillata van, tökéletes keveréke a tökéletes fiúnak. Lassan felemelem a fejem, s könnyeimen át belenézek Isaiah megnyugtató fekete szemébe. Gyönyörű szeme van, ha belenéztél, olyan érzésed lehetett, hogy elveszel a csillogó feketeségben, és repülsz. Egészen képes elbűvölni. Sokáig el tudtam volna nézni ezeket a szemeket, de ekkor valaki kiránt Isaiah karjai közül, elvesztem az egyensúlyom a hirtelen lendülettől. Újfent megborzongok, mert szükségem van az érintésre, szinte függővé váltam. Isaiah függőjévé. Vagy csak a hirtelen zavart lelki állapotom utóhatása ez, de szinte egy szuperhős ő az én szememben. 
   – Mackenzie! – szól hozzám a bátyám. Tipikus, a legjobb pillanatokban érkezik meg, aztán játssza a szeretőt és gondoskodót. – Jól vagy? Siettem volna haza hamarabb is, de...
   – Dolgod volt egy bombatestű csinibabával, aki egyenesen felajánlkozott neked, és vétek lett volna otthagyni a tökéletes, napbarnított testét az ágyban – fejezem be helyette éles hangon. – Tudom, és nem lep meg – rázom le magamról a kezeit, és közelebb lépek Isaiah-hoz. Rosszul esett a nemtörődömsége, és az, hogy csakis akkor vesz észre, ha valami nagy gond van, ő pedig bajba kerülhet emiatt. Egyébként nem is létezem a szemében, én vagyok a szellemlány a házban.
   – Kenz... – kezdené a magyarázkodást, de nem vagyok kíváncsi rá, s ezért félbeszakítom.
     – Szeretnék felmenni a szobámba, aztán megkérdezni, adnak-e kártérítést a lakásra, szóval – teszem fel a kezem, és gyorsan elsietek, magára hagyva a két fiút. Jake szégyellősen lehajtja a fejét, miközben Isaiah képes lenne elégetni a szemeivel. 

    Valójában most, hogy kitisztult az agyam, képes vagyok reálisan látni a dolgokat, és hamar rájövök, hogy reálisan is láthatom a dolgokat, vagyis sok dolog esetében még érvényes a garancia, így kicseréltethetjük őket, a bakban pedig nekem és Jake-nek is van egy-egy kisebb összegünk, amivel fedezhetjük a többi gondot. Így máris sokkal tisztább az ég, és egy picit fel is vidulok. Annyira azért mégsem menthetetlen a helyzet, mint elsőnek tűnt. Talán csak a sokk tette meg a hatását, de amúgy is eléggé ki voltam akadva, szóval az is tehette mindezt. Ekkor hallom meg a lépteket felfelé a lépcsőn, imádkozom, hogy Isaiah legyen, de mikor hallom az ajtó nyikorgását, és nem érzem az édes bizsergést a hátamon tudom, hogy nem ő érkezett, hanem csak a bátyám. Őszintén szólva nem igazán akarok most beszélni vele, mert nincs hozzá elég lelki erőm. 
   – Kenzie – szólít meg engem. Háttal állok neki, így nem látom az arcát, de biztos vagyok benne, hogy előszedte a nagy kiskutya szemeit, ezzel próbálva elterelni arról a figyelmet, hogy alapból véve teljesen magasról tesz rám. – Kenzie, ne haragudj – lép közelebb, hangja könyörgő. 
   – Ugyan, miért is kéne haragudjak? Hiszen csak megint egyedül hagytál pont aznap, hogy betörtek a házunkba, és nem tudhattam, van-e még itt valaki vagy nem. Ötletem sincs, miért kellene haragudnom – ironizálok. 
   – Tudom, hogy rossz testvér vagyok, de azért igyekszem. 
  – Igyekszel?! – fordulok hátra hirtelen lendületből, a szavaim csöpögnek a méregtől, érzem, hogy most aztán feltör belőlem minden, amit eddig magamba rejtettem. 
   – Próbálkozom, tényleg – motyogja. 
  – Dehogy próbálkozol, hisz még tudomást se veszel rólam – kiáltok fel elkeseredetten, és a jól ismert könnyek megint életre kelnek. – Neked én nem is vagyok fontos, csak mások – mutatok rá a tényre. – Év eleje óta úgy bánsz velem, mintha nem is léteznék, mintha pótlék lennék a hátadon. Ha nincs Kate, még most is a könyvtárban, netán a mosdóban enném meg az ételem, ennyire figyelsz rám. Ma is leráztál, és miért?! Mert egy egyalkalmas liba fontosabb neked, mint a tulajdon húgod. És nekem ebből elegem van, Jake, mert ahogy velem bántok, az felháborító, undorító,  és nem mellesleg fáj is nekem. Szóval hadd foglaljam össze a dolgokat, Jake. Te nem rossz testvér vagy, hanem borzalmas testvér – kiabálom ki magamból a fájdalmam, a fejem rá, hogy ha Isaiah még lent van, mindent hallhatott. 

     A bátyámra nézek, és nem hiszek a szememnek, mert könnyeket látok az arcán, aztán egyetlen szó nélkül magához ölel. 
  – Én ezt nem tudtam, esküszöm, Kenz. Azt hittem, minden azért van, mer utálod az idegeneket. Tudom, hogy nem szereted ha...megérintenek. Nem láttam, hogy szenvedsz. Igazad van, borzalmas bátyád vagyok. Ne haragudj – nyom egy puszit a fejemre. 
   – Nem haragszom, csak elszomorít – szépítem a dolgokat.
  – Ígérem, igyekszem majd – fogadja meg. – Ha anya is hazajön, majd még több időt tölthetünk együtt. Teszek róla, hogy többé nem érezd magad púpnak. 
   – Rendben – bólintok, Jake pedig mosolyogva nyom egy puszit a homlokomra. 
Igaz, sok dolog van, amit még be kell pótolnunk, de azért hiszek abban, hogy idővel megjavul majd a kapcsolatunk. Elvégre mindig is nekem volt a legjobb bátyám a világon.            

6 megjegyzés:

  1. El se hiszem, hogy itt is van végre rész, mióta várom már. Úgy kereken egy hónapja. Imádtam, szóval siess hamar!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hát igyekszem, de nem tudom, mire jutok.

      Törlés
  2. Húhúú, új rész és olyan cukii! Isaiah egy álom.Egyébként pedig én is haragszom Angyal bátyjára, nem is törődik a lánnyal, aztán most teszi a szépet. Bár azért remélem, minden megjavul köztük, mert mégis testvérek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Egyébként megsúgom, hogy Jake eredetileg negatív szerepet kapott volna, de mivel nekem is van testvérem, nem tudtam Mackenziet és Jake-et úgy beállítani, hogy nem bírják egymást, mert nem vitt rá a lélek.

      Törlés
  3. Hú, hát nincsenek szavaim, mert ez elképesztő lett! Nagyon tetszett, szóval hamar a folytatást is. :-)

    VálaszTörlés