2017. július 24., hétfő

10.Fejezet

Sziasztok! ❤❤👄
Új fejezettel kedveskedem nektek, igaz, ez mintha egy kicsit rövid és összecsapott lenne, ezt nézzétek el, de a jelenlegi állapotomban nem tudok másmilyen minőséget írni. 
Ha tetszik, írjátok meg alul, vagy jelezzétek egy 👍 segítségével. 
További szép napot,
Writer Girl ☺

Mackenzie

     A Jake-kel való beszélgetésem után úgy tűnt, a dolgok kezdenek a jó irány felé haladni. A bátyám egyre több időt töltött velem, végre igyekezett úgy alakítani a terveit, hogy én magam is beleessek, és bár eléggé esetlen volt a törődése, mégis minden nap minden pillanatában megmelengette a szívem, hogy ott volt mellettem. Néha még az oly sokat emlegetett déjà vu érzés is előbújt belőlem, hogy végre visszatértünk azokhoz az időkhöz, mikor Jake, én és Isaiah voltunk a világ ellen. Végre béke honolt a ház felett, nyugalom és szeretet, még akkor is, ha sokszor kirázott a hideg, amikor egyedül maradtam egy-egy helységben. Mindemellett tegnap kaptuk a hírt is, hogy anya ma végre hazaér, tűkön ültem, úgy vártam, hogy anyu belépjen az ajtón, én pedig jól letámadhassam őt, megfojtva a szeretetemmel, kiöntsem a lelkemet, elmondjam minden bajomat, mindent, ami eddig ott belül lappangott és szinte  szétfeszített. Anya azt írta, hogy három körül fog megjönni, addigra már mint kisorakozunk a kanapéra, az ajtó nyílását lesve. Bár Jake nem mutatja, azért kiolvastam a szeméből, hogy épp annyira várta már ezt a pillanatot, mint én. Titokban azért ő is egy elveszett kis lélek, csak egy valamivel erősebb páncélba bugyolálva, ezért bírja nálam tovább. Emellett ő képes elengedni a rosszat és csak a mának élni. Jómagam azóta is hordozom a múltban szerzett sebesüléseimet, mint a katonák a háborús sebeiket, amiktől képtelenek megszabadulni még idők múltán sem. S végül azt se feledjük el, hogy a bátyám bárkire számíthat az iskolán belül és kívül is, annyi ember felnéz rá, isteníti őt és lesi minden szavát, míg engem legjobb esetben is csak megnéznek és kikerülnek a folyosón.

     Szinte letámadom anyut, amikor ő belép az ajtón, a nyakába ugrom és teljes erőmből magamhoz szorítom, ő pedig csak nevet ezen, közben pedig levegő után kapkod, de visszaölel és puszit nyom a hajamba.
    – Szia, szívem – simítja végig a két orcám, mindkét felére cuppant egyet. 
   – Úgy örülök, hogy végre megjöttél – csacsogok neki, legszívesebben pedig ugrálnék örömömben, hogy végre nem leszek olyan szörnyen magányos. 
    – Én is örülök, hogy látlak, Kenziekém – lelkesedik hasonlóan. 
   – Hohó, Kenz, ne sajátítsd ki csak magadnak – lép oda Jake is, aztán félretol, hogy most ő férkőzhessen oda. 
   – Jake, tisztára férfi lettél, amióta elmentem. Minden rendben folyt nélkülem? – kérdezi anya, vicces, ahogy alig tudja megölelni a bátyámat, lévén Jake jóval magasabb és izmosabb lett, mint mikor utoljára látta. – Ó, és nézd csak, hát nem Isaiah Walkert köszönthetem itt? Azt a mindenit, hisz igazi szívtipróvá váltál! Csak össze ne törd az én Kenziekém szívét! – lép most a családunk utolsó ,,tagjához". 
  – Ne aggódjon, Mrs. Morgen, eszemben sincs – kacag Isaiah, közben pedig egy pillanatra rám pillant. Csak egy apró tekintet az egész, de ebből kiolvashatom a szeméből, hogy tényleg nem akar engem megbántani. Kár, hogy ennek ellenére megteszi, méghozzá elég gyakran. Azóta se feledtem el, mikor egyszerűen a szemembe mondta, hogy nem érek annyit, hogy Jake-kel szembeszálljon értem. 
    – Leila, bogárkám. Mondtam már, hívj Leilának, különben sem vagyok olyan öreg. 
Ezen mind mosolygunk, csakhogy a vidám percek azonnal véget érnek, mikor anya hirtelen elkomorodik, s úgy néz szét a szobában, mint az anyatigris támadás előtt.  
   – Szükségünk lesz egy komolyabb biztonsági rendszerre. Édesem, minden rendben van veled. Hallottam, hogy megviselt a dolog – néz rám aggódóan. Idegesít, hogy a dolog helyett nem nevezi inkább nevén a történeteket. Betörés. Nem dolog. Valaki szánt szándékkal behatolt a házunkba és tudatosan mindent tönkretett. Célpontok voltunk, nem véletlen áldozatok. 
 – Minden oké – vonok vállat. – Ami elmúlt, elmúlt. Nem érdemes állandóan ezen filozofálni. 
   – Azért, ha van valami, én itt vagyok, és maradok is – teszi a kezét a karomra, szeméből sugárzik a szülői idegesség. Persze nem lehetek rá dühös, ő itt sem volt, de mégis, azért cserbenhagyottnak érzem magam, és ez szürreális. Azért mégis ott motoszkál bennem, hogy ha anya nem dönt úgy, a munkáért messze elutazik, hogy csak félévente lássuk a másikat, akkor nem történne meg az, ami megtörtént. 
   – Jó, ez most egy megható pillanat kéne legyen – szól közbe Jake. Hálásan nézek rá. – Inkább örüljünk egymásnak. Gyere, anya, annyi mesélni valónk van. Csak győzd majd hallgatni őket. 
Erre szerencsére mindenki másfele kezd figyelni, a beszélgetés pedig elhalasztódik, legalábbis egyelőre. Azért tudom nagyon jól, hogy nem fogom megúszni a faggatást, így vagy úgy, de anya alkalmat kerít rá. A kérdés csak az, hogy meddig vagyok képes kikerülni ezt. 


***

     Másnap reggelre valamivel jobb hangulatban vagyok, meg is nyugtattam magam, ezért az összes ellenkezés ellenére is, ami anya és Jake felől érkezik, elhatározom, azért is bemegyek az iskolába, hogy valamivel lefoglaljam magam. Nem láttam Isaiah-t tegnap este óta, miután elment tőlünk, és hogy mellettem aludt volna, arra nem tettem volna rá a fejemet. Azt se tudtam, hogy vagyunk most egymással, mindig is ez a ,,se veled - se nélküled" kapcsolat volt a dominánsabb, csakhogy eléggé megromlott minden, miután Isaiah megalázott, és most csak még jobban összezavarta a fejem, mint eddig. Ezek után a tegnap úgy tűnt, mégiscsak törődik velem, de nem lehettem teljesen biztos. Látni akartam,  ő hogyan áll hozzám, még ha csalódnom is kell,, legalább letisztázódik minden, utána pedig nem lesznek se titkok, se kétkedések. Csak ezért is megérte kikászálódnom a paplan puha öleléséből. Elvégre mindenki azt hajtogatja, hogy az igazság a legfontosabb erény, mindenek előtt áll és mindent megkönnyít. Akkor hát hadd könnyítse meg az én szívemet is! 

     Hosszú percekig áztatom magam a forró zuhany alatt, pedig a viz nem moshatja le a félelmet és szorongást. Csak akkor szállok ki, mikor már a bőröm rákvörösre vált és fáj, utána pedig komótosan készülni kezdek. A kinézetem a lelki állapotomat tükrözi: fekete felsőt veszek, sötét farmert és fekete teniszcipőt, a hajammal nem is foglalkozok, csak hagyom szabadon lógni. Búskomor külsőmhöz búskomor ábrázat párosul. A régi Mackenzie visszatér, pedig csak alig ment el egy rövid időre. Pedig ez így szokott menni nálunk, pontosabban nálam fele, ha valami egy kicsit is jobban alakul, egy másik esemény tönkre kell tegye a cseppnyi jót is. 
   – Kicsim, talán tényleg maradnod kellene – aggodalmaskodik anya, amikor leülök a silány reggelim mellé. 
   – És idegbetegségbe kergessem magam? – kérdezek vissza. – Akkor már legyen, mivel foglalkoznom. Te is tudod, hogy itthon úgyse bírnám. 
Elhúzza a száját, látom, hogy tiltakozna, de aztán megenyhül és enged. Azonban mielőtt kimennék az ajtón, így szól:
   – Mackenzie, jobban örülnék, ha keresnél magadnak egy kis segítséget. Csak hogy kibeszéld magadból a gondolataidat. Nem csak a mostanit...
Válasz nélkül becsapom az ajtót. Nem vagyok őrült, nem fogok egy semmire se használható pszichológusnak a gondjaimról dumálni, főleg nem apáról. Azt meg soha senki nem fogja megtudni, hogy attól rettegek, a mostani eset mögött is apa rejtőzik. Annyira még nem süllyedtem alá, hogy ezt megtegyem, és valószínűleg sose fogom. SOHA. EBBEN. AZ. ÉLETBEN. Akkor inkább tituláljanak bolondnak, a hírnevemen már úgyse ront, se nem javít. 

     Isaiah a kocsiban vár, ma nem jön be hozzánk reggelire. Az ő arcán is komorság tükröződik, a gondolataiba van mélyedve, ezért nem is vesz észre minket, csak mikor Jake bekapcsolja a rádiót. Homloka ezer ráncba szalad, az ajkát összeszorítja, és ahogy rám néz a visszapillantóban, úgy néz, mint aki sürgősen beszélni akar velem, méghozzá most azonnal. Ez egy kis reményt kezd el érlelni bennem, apró ugyan a szikra, de ott van. Döbbentem konstatálom, hogy igenis érdekel, Isaiah hogyan gondol rám, mint barátra, a barátja kishúgára, vagy mint a lányra, akivel éjjelente egy ágyban alszik. A kérdés csak annyi, vajon van-e átmenet a három viszony között. 
   – Teszünk egy kis kerülőt ma, ha nem gond – szólal meg aztán, mikor elindulunk. Jake érdektelenül bólint, ő is más világon jár éppen, én azonban kíváncsian pillantok ki az ajtón, hogy merre haladunk. Nem hiszek a saját szememnek, mikor rájövök, merre visz az utunk. Ez nem lehet igaz, gondolom, mikor lelassítunk Jessica háza előtt. Csak Jessicát ne! Pont ő nem hiányzik a mai napon. Az pedig még meglepőbb, hogy Isaiah nem csak megáll, de ki is száll a kocsiból, úgy várja a szőkeséget. Most mégis mit csinál? És miért teszi ezt velem?


     Jessica szinte szárnyal, mikor odalibben hozzánk és egyenesen Isaiah nyakába veti magát. A torkom összeszorul, úgy szemlélem a jelenetet. A pióca az ajkát Isaiah arcára nyomja, ő pedig nem ellenkezik ez ellen, csak áll ott, és hagyja,hogy a szívem percről percre jobban és jobban összetörjön a látottakon. 
   – Szia, cukorfalat – nyávogja Jess, körmeit Isaiah karjába mélyesztve. Remek, most meg épp megjelöli a területét. Mi lesz ezután, egymásra vessük magunkat, mint a vadállatok?töprengek. Vajon mit szólna a hercegnő, ha tudná, hogy a pasija éjjelente  merre császkál? – Nem jöttél át az este, pedig megígérted - gügyög idétlenül.   
Hogy mi?? El se hiszem, hogy mit hallok. Mit ígért Isaiah ennek a libának? Szinte hallom a reccsenést, ahogy összerezzenek, a döbbenettől, a fájdalomtól vagy a csalódástól, nem tudnám megmondani. Az viszont a kész tény, a két szememmel észlelem, hogy ez a kettő között sokkal több van, mint én akarnám. És mi van, ha összejöttek? rettegek. Nem élném túl, ha Isaiah-t Jess mellett látnám. Vagy, ha arról van szó, bárki más mellett. 

     Innentől a napom csak egyre rosszabb és rosszabb lesz. Mivel a bátyámé az anyósülés mióta csak megvan ez a jármű, Jessica kénytelen hátul letelepedni mellém. A lehető legtávolabb húzódunk egymástól, én a jobb felén, ő a bal részen, gyűlölködve méregetjük a másikat. Egyetlen alkalom volt, mikor Isaiah rám nézett a tükrön keresztül, de azonnal elfordítottam a fejem, kizárva őt teljesen. Jessica egész idő alatt flörtölt vele, puszikat küldött és kacsintgatott neki, engem mindeközben a hányinger kerülgetett, a szemembe pedig könnyek gyűltek. Ennél nagyobb hátba szúrást se kaptam még senkitől, mint most attól a fiútól, akire mindeddig támaszkodtam. 

     Amint megérkezünk, Kate után kutatok, nézem őt mindenfelé, szinte elsírom magam, annyira vágyom most a társaságára. Nemcsak vágyom a társaságára, szükségem van rá. Úgy, mint a levegőre. Eszeveszett módjára kapkodom a fejem a barátnőm után, nekimegyek egy-egy embernek, ők morognak valamit az orruk alatt, de nem figyelek. Amikor végre megtalálom a keresett személyt, szinte a karjaiba vetem magam. 
Ő magához szorít, érzi, hogy valami nincs rendben most velem. 
   – Hé, rendben vagy? –tol el egy kicsit magától. Erre a mondatra ömleni kezdenek a könnyeim, szipogok, kapkodom a levegőt, remegek, úgy mesélem neki, mi nyomja a lelkemet. Elmondok mindent, kezdve a betöréssel (amiről már tudott, ahogy a fél iskola is), aztán a mait, Jessicát, azt, hogy mennyire fáj ez nekem, kiöntöm az egész szívem, Kate pedig türelmesen végighallgatja, és mikor végzek, még egyszer szorosan magához húz.
   – Jaj, nyuszóka. 
Ennél értelmesebbet most én se tudnék kibökni. 


***

     Egész nap egy élőhalotthoz hasonlatosan mozgok. Mindent gépiesen teszek: szótlanul ülök az órán, szótlanul pakolok el, némán sétálok végig a folyosón. Zombiként megyek az ebédlőbe, robot módjára eszek, senkivel és semmivel se törődve lapátolom magamba az ételt, aztán felállok és kimegyek. Semmi érzelem. Kifogytam, kész, nem bírom tovább. Azt hiszem, ilyen, mikor az ember legbelül üres. Kate a lelki támaszom ez idő alatt, az ebédlőben csendesen szorongatja a kezem, miközben Isaiah és Jessica egy tálcáról esznek, Jess pedig képtelen elszakítani a száját a fiú bőrétől. Visítani akartam, toporzékolni, rá akartam vetni magam és széttépni, ehelyett nem tettem semmit. Ha Isaiah őt választja, hát legyen. Igaz, elvesztettem ezt a csatát, de a háború akkor is az enyém lesz, ha belerokkanok. Az mégsem kerüli el a figyelmem, hogy Jake furán méreget engem az asztalnál, előbb a párocskára, aztán rám tekintve. Akármit is szűr le a helyzetből, nem tetszik neki, mert ökölbe szorul a keze és rángani kezd az izom az összeszorított állán.

     A nap végéig vegetálok. Azt hiszem, így nevezik ezt az átmeneti állapotot. Kate felajánlja, hogy hazavisz engem, én meg élek a lehetőséggel. Kifele indulok az ajtón, mikor a legkevésbé kívánt személy megtalál engem és szó nélkül elállja az utam.
   – Angyal, beszélnünk kell – közli egyszerűen. 
   – Nem, nem kell – suttogom., Ennél többet nem tudok kihozni magamból. 
   – De igen. Ez fontos – akadékoskodik tovább. 
Megrázom a fejem, tekintetem a földre szegezem, a cipőm orrát bámulom, holott semmi érdekes sincs benne.
   – Figyelj, Angyal, ez nem az, amin....
  – Ó, hát itt vagy – jelenik ekkor meg Jess, félbeszakítva a beszélgetésünk. Vagyis az egyoldalú társalgásunkat, hogy pontosabb legyen a megfogalmazás.  – Nincs, aki hazavigyen. Csak nem itt akartál hagyni, te kis huncut? – nevet rá a szőkeség, ujjaival végighaladva Isaiah izmos karján. – Akarsz valamit? – fordul hozzám stílust váltva. 
  – Nem – nézek fel. – Többé semmit – célzom a szavaimat Isaiah felé. Az említett arcából kifut a szín és könyörgően mered rám. Nem hatnak meg a kiskutya szemei, már ismerem az igazi oldalát. Elindulok kifele, a lépcső alján még egyszer visszanézek. A tökéletes pár ott áll, ahol voltak, egyikük se mozdul. Jessica épp valamiről csacsog, de Isaiah felé sem hederít. Épp engem néz, arca kétségbeesett és esdeklő. Kizárom a sajnálatot, eltorlaszolom a szívem, s úgy indulok tovább, hogy új emberré válok. Egyszer s mindenkorra elhatározom, hogy örökre megszabadulok Isaiah Walker bűvkörétől.       

10 megjegyzés:

  1. Oltári rész lett, folytatást!!!!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Csak Most Találtam rá a blogodra de eddig el képesztő szuper imádom alig várom kövi részt
    csak így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, ennek nagyon örülök, igyekszem hamar folytatni.

      Törlés
  3. Úristen, imádtam. Minél hamarabb folytasd, vagy felrobbanok!

    VálaszTörlés
  4. Juuuj .... nagyon gyorsan a következőt!!!! Telefont váltottam szóval nem voltam ezen bejelentkezve és sajnos el is felejtettem de most eszembe jutott... a tehetséged még mindig a toppon van☺️

    Nagyon gyorsan❤️❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, ez édes. Igyekszem mindenképp.

      Törlés
  5. Szia!
    Nagyon régen írtam már ide, pedig régebben minden egyes fejezet alá kommenteltem. Most viszont itt vagyok, folyamatosan olvasom a blogodat és remélem, minél előbb tudod hozni a következő részt!
    Csak így tovább!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Próbálok sietni az írással, ahogy csak lehet.

      Törlés