2017. november 15., szerda

12/2.Fejezet

Sziasztok! :) 
Újabb fejezettel jelentkezem, miután olyan sokan kértétek. Azonban (és itt lehet utálni), nem egy Kenzie-Isaiah részt hoztam, ugyanis lenne a sztoriban két más szereplő is, akik azért elég nagy szereppel rendelkeznek. Szóval úgy éreztem, itt az ideje, hogy belekezdjünk Jake és Kate szerelmi szálába is. 
Nem túl hosszú, inkább már rövid, de azért remélem élvezni fogjátok! :)) ❤

Kate

     Iszonyatos fejfájásra ébredek, tüdőmet azonnal megtölti az ismeretlen aftershave illata. A fejemet olyan nehéznek érzem, mintha ólomból lenne, ráadásul a tegnap elfogyasztott italmennyiség is azzal fenyeget, hogy szeretné elhagyni a gyomromat. A torkom száraz és kapar, képtelen vagyok felnyitni a szemhéjamat, akár pillanatragasztóval is rögzíthették volna. Igyekszem magamba szívni valamennyi oxigént, de még a lélegzés is nagy megerőltetést okoz. Túl sok volt a vodka, állapítom meg magamban. Igazán maradhattam volna az alkoholmentes sörnél. Vagy a víznél. Az lett volna a legbiztonságosabb választás, már abból kiindulva, hogy láttam embereket az alkoholmentestől beállni. Vagy csak eljátszották ezt, részletkérdés. Lényeg a lényeg, én nem játszom meg, hogy másnapos vagyok, ez biztos. Kevesen tudnák ilyen remek színészi tehetséggel előadni a halántéktájékon keletkező lüktetést és hasogatást, vagy a kavargó gyomrot és az elviselhetetlenül büdös leheletet.

     Minden erőmmel azon vagyok, hogy visszaemlékezzek, hogyan is kerültem ide, az ágyba. A másik kérdés azonban, ami még jobban megijeszt, hogy nem tudom biztosan megmondani, mégis hol vagyok. Kinek a szobájában ébredtem? Mit csinálok itt? Mit csináltam itt? Még Kenzie és Jake házában vagyok egyáltalán, vagy alkoholmámoros révületemben leléptem onnan valakivel. De ha igen, mégis kivel?? Képes lettem volna ilyen meggondolatlanságra? Egyáltalán miért nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, amikor elértem a határom? Ja, persze, mert megláttam Jake-et és a vörös hajú barátnőjét a szoba felé indulni, ettől kiakadtam, lehajtottam fél üveg vodka-narancsot és elküldtem a (mostanra már félmeztelen) párocskát a pokol legmélyére. Aztán miután Jake döbbenten bámult rám a majdhogynem szerelmi vallomásom után is, még tovább ittam. Igen, így történt. Eddig még tiszta a sztori. Na, de hogy utána mi következett, az zavaros és teljesen összefolyik. Bár arra azért nem számítottam volna, hogy ilyen állapotban fogok felébredni. Vagy ilyen helyzetben. Kellemetlen, ezt mindenképpen megállapíthatom.

     Újra megpróbálkozok kinyitni a szemem, most végre sikerül, aztán azonnal hunyorogni kezdek és próbálom felmérni a terepet, hátha valami ismerőset is kiszúrok, amiből majd következtethetek néhány  fontos és elengedhetetlen alapinformációra. Az első, amit észreveszek, az a szürkére festett fal és az arra felragasztott hatalmas hokis poszter.A nyakam elgémberedett, ezért nem próbálkozom a fejem mozgatásával, helyette inkább jobbra-balra pillantgatok. A következő, amin megakad a szemem, az a ruhahalom az ágy mellett. Ijedten kapok magamhoz, de a félelmem beigazolódik: nincs rajtam semmi a takaró alatt. Tehát ez történt. Miért is nem lepődök meg a viselkedésemen? Tovább nézem a ruhákat, míg a ködös agyamnak sikerül megtalálnia a tegnap este viselt miniszoknyámat és a hozzá felvett rózsaszín, elől-fűzős, csipkés felsőmet. Az egyelőre még ismeretlen partnerem javára váljon, hogy viszonylag gyűrődés nélkül hámozta le rólam a méregdrága ruhadarabokat. Aztán bámulok tovább a padlón heverő öltözékekre, s valami nagyon nem kezd tetszeni nekem, de olyannyira, hogy kiráz a hideg és libabőrős lesz a karom. A hokimez, amely majd kiszúrja a szemem, egyre jobban kezd félelemre sarkallni. Imádkozom, hogy ne az történjen, amire gondolok, de a nyugtalanság befészkeli magát a szívembe. Hokimez. Csíkos, hetes szám virít a hátán. A számba harapva rimánkodom Istenhez. Ne, könyörgöm, add, hogy ne az történjen, amitől tartok, sopánkodom az éghez. Jobban szemügyre veszem az említett pólót, aztán lehunyom a szemem, és már tudom, hogy innen nem tudok visszatáncolni. Morgen. Ez áll a mez hátán. Morgen, mint Jacob Morgen, mint Jake, mint Kenzie bátyja, a fiú, aki akaratom ellenére is apró darabokra tört. Ez. Nem. Lehet. Igaz. Ilyen nincs. Ez csak egy torz tréfája az életnek, lidércnyomás, a lelkem legmélyéből remélem, hogy hamarosan felébredek és rájövök, hogy otthon  fekszem a pihe-puha ágyikómban, miután jó kislány módjára tizenegykor hazamentem, JÓZANUL. Ám hiába hunyom le újra és újra a szemem, hiába remélem, hogy megébredek és jót kacagok a valóságtalan álmomon, a várt nyugalom nem jön, inkább messze, kilométerekre jár tőlem.

    Ismét felkavarodik a gyomrom, a szám elé kapom a kezem, és amilyen gyorsan csak tudok, a fürdőszobába rohanok, ahol alaposan kiadom a gyomromban emésztődő dolgokat. Öklendezem, köhögök, aztán újra öklendezem. A másnaposság miatt, vagy talán attól, amire rá kellett jönnöm? Fogalmam sincs. Ahogy felidézem az imént látottakat, újra hányok. Undorító, elhúzom a szám saját magamtól. Ruha nélkül reszketek, a szememből könny folyik az államra, onnan eddig a lábujjamra csöppen. Szégyenlem magamat, még a csontjaim is reszketnek. Közben imádkozom, nehogy bárki is felébredjen és itt találjon engem. Valószínűleg a föld alá süllyednék, ha így kellene szembenéznem a legjobb barátnőmmel, de akkor még inkább, ha a bátyja arcára kiülő borzadállyal néznék szembe, miután rájött, hogy velem töltötte az éjszakáját. Istenem, hisz ő se volt józanabb nálam! Ha én nem emlékszem, ő sem fog.

     Újfent öklendezem néhányat, s ahogy a fejemet a vécécsésze hideg oldalára támasztom, beugrik egy-egy kép, ami idevezetett engem.
Ahogy Jake-re  támadok, mikor látom őt és a lányt mellette. 
Ahogy Jake kiküldi a blúzát igazgató lányt, aki az orra alatt szitokszavakkal jutalmaz engem ezért.
Ahogy Jake arcába dobom a felsőjét, aztán kisétálok a konyhába, és inni kezdek. Sokat. 
Ahogy ismeretlenekkel táncolok, miközben Kenzie a fejét fogva néz felém. 
Ahogy Jake elrángat a táncpartneremtől. Most ő ordít velem. 
Jake úgy kiabál, hogy az erek kiülnek a nyakára. Szembekacagok vele és ellököm. 
A kanapé felé indulok, mert megszédültem. 
Jake megint utánam jön, aztán felrángat a szobájába. 
Elküldöm a francba. Ő is elmormog néhány kedves kívánságot. 
Felpofozom. Erre megcsókol. 
Visszacsókolom, miközben a hajamba túr és felkap a földről. 

     Szóval ez történt. Nem tudok mit reagálni erre a történetre, mindössze annyi telik tőlem, hogy bámuljam a fehér csempét, amin most ott csillognak a lehullott könnycseppjeim. Hatalmas sóhaj hagyja el a szám, mielőtt megtörölném a szemem és a reszkető lábaimmal feltápászkodnék a padlóról. El kell tűnnöm innen, méghozzá azonnal, s amennyiben megoldható, év végéig kerülnöm kell Jacob Morgent. Mackenzie pedig sosem tudhat meg semmit erről. Félelem hasit a szívembe, ahogy eszembe jut, hogy ezzel a húzással örökre elveszíthetem a barátságát. Hiszen mindvégig tudtam, Kenzie hogyan vélekedik a hokinyuszikról, akik rendszeresen megfordulnak Jake és Isaiah házában. Mégis hogyan válhattam én is eggyé ezek közül a zéró erkölccsel, szégyenérzettel vagy bűntudattal rendelkező lányok közül? Miért a felnőtté válás előtt néhány méterrel kezdtem el őrült módjára zülleni? Ráadásul milyen mértékben teszem mindezt?

     A lehető legnagyobb csendben visszalopózom a szobába és megragadom a ruháimat. Félve öltözök, minden mozdulatomat a kezem reszketése követi. A cipőmet a kezemben viszem, nehogy a sarkak kopogása felébressze a ház lakóit.  A táskámat a fogason találom meg, közben elfordítom a zárat, s ahogy a reggeli csípős levegő megcsapja az arcom, harmadjára is sírva fakadok. Hazafelé menet nem is hagyom abba a zokogást. Ezt alaposan elszúrtam!

4 megjegyzés:

  1. elképesztő jó lett a rész imádtam alig várom a újabb részt és ne haragudj meg rám hogy csak most tudok ide írni de sajna egy hete beteg is voltam és utána meg tegnap nem voltam itthon mert dokihoz kelet mennem a fogam miatt amit sajna ki kelet húzni a fogamat és utána tiszta koma voltam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, remélem hamar jobban leszel. :))

      Törlés
  2. Hú, óriási lett. Kate egyre szimpibb. Várom a folytatást.

    VálaszTörlés